2013. április. 14. 12:59 MTI Utolsó frissítés: 2013. április. 14. 12:48 Világ

Súlyos buszbaleset Belgiumban, iskolások voltak az utasok

Súlyos balesetet szenvedett egy orosz iskolásokat szállító autóbusz vasárnap kora reggel Antwerpen közelében. Legalább öten haltak meg, további öt embert életveszélyes állapotban vittek kórházba.

Az autóbusz több mint száz kilométeres óránkénti sebességgel haladt az E34-es autópályán, amikor az Antwerpentől 10 kilométerre keletre fekvő Ranst városka közelében eddig ismeretlen okok miatt a sofőr elveszítette az uralmát a jármű felett. Az autóbusz áttörte a szalagkorlátot, letért az úttestről, felborult és az oldalára fordulva állt meg. 

A rendkívüli helyzetek orosz minisztériumának tájékoztatása szerint az autóbuszon összesen 42 személy tartózkodott, köztük 31 iskolás és nyolc felnőtt kísérőjük. A csoport a Volgográdi területen fekvő Szurovikinszki járásból érkezett, s európai körútjának keretében Németországból Franciaországba tartott.

Lode Hofans, Ranst polgármestere arról számolt be, hogy az iskolások többsége tizenéves, néhány fiatal pedig a húszas éveinek elején jár. Tájékoztatása szerint a halottak között van a busz vezetője és az egyik kísérő, az öt életveszélyes sérült mellett két nagyon súlyos és öt könnyebb sérültet szállítottak kórházba.

Hirdetés
Gazdaság Sztojcsev Iván 2025. január. 08. 11:41

Lázár bejelentette: 20 perc késés után visszajár a vasúti jegyár fele, buszt küldenek nyáron a vonat helyett, ha nincs klíma

Tíz vállalással indította el Lázár János az évet: a miniszter bejelentette, hogy júniustól 20 percnél nagyobb késés után visszajár a jegyár fele, buszos rásegítéssel készülnek a nyári főszezonra, és mellékesen azt is elmondta, hogy decemberben a GYSEV-ben még nagyobb tulajdonrészt szerzett a magyar állam, úgyhogy több dunántúli megye teljes hálózatát átadják.