2013. április. 11. 17:37 MTI Utolsó frissítés: 2013. április. 11. 17:36 Világ

Rengeteg pénzt kap Németország a Bank Austriától

Megszületett a végleges bírósági ítélet a volt NDK állampártjának eltűnt pénze ügyében: a Bank Austria pénzintézet köteles 254 millió eurót fizetni a német államnak. Két egykori keletnémet cég eltűnt pénzbetétjeiről szólt a pereskedés. A lausanne-i Svájci Szövetségi Bíróság csütörtökön közzétett ítéletében megerősítette a zürichi felsőbíróság tavaly márciusi döntését, és elutasította a Bank Austria panaszát.

A két évtizedig tartó, egymásnak sokszor részben ellentmondó bírósági döntéseket hozó perpatvar után az osztrák bankot arra kötelezték, hogy fizessen 254 millió eurót kamatokkal és perköltséggel együtt a német államnak.

A mai Bank Austria korábbi elődje, az Österreichische Länderbank egyik svájci fiókján két, devizabeszerzéssel foglalkozó keletnémet cég helyezett el sok pénzt. A berlini fal leomlása után a két NDK-vállalat cégtársa, az Osztrák Kommunista Párt Vörös Fininek nevezett ügynöke, a tavaly elhunyt Rudolfine Steindling milliós összegeket vett fel ezekről a számlákról.

A volt NDK állami vállalatainak privatizációját lebonyolító vagyonkezelő ügynökség (Treuhandanstalt) beperelte az osztrák bankot, mivel anélkül hagyta jóvá a pénzfelvételt, hogy a Treuhandanstalt hozzájárulását kérte volna hozzá. A zürichi felsőbíróság arra a következtetésre jutott, hogy az illető osztrák üzletasszony nem bírt a szükséges felhatalmazással, és az osztrák banknak ezt tudnia kellett volna. A bíróság így arra kötelezte a pénzintézetet, hogy fizessen ki 128 millió eurót, valamint 1994 júniusától számolva 5 százalék kamatot.

A jogvitának még ezzel sincs teljesen vége: a Bank Austria az időközben megszűnt Treuhandanstalt utódszervezetének felrója, hogy több, a német jog által rá háruló kötelezettséget megszegett. Ráadásul a Svájcban érvényesített követelés összegének nagy részét már megkapta. A Bank Austria így jogi úton fog fellépni az utódszervezet ellen – írják a bank közleményében.

A Német Demokratikus Köztársaság (NDK) megszűnéséhez vezető 1989. novemberi fordulat időszakában a keletnémet állampárt, a Német Szocialista Egységpárt hatalmas összegeket tüntetett el. Ezek egy részét külföldre juttatta - részben a volt kommunista országokba, illetve Ausztriába és Svájcba.

Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.