Világ hvg.hu 2013. február. 14. 09:24

Magyar katonák indulnak Maliba

Tíz magyar katona indul a napokban Maliba, hogy részt vegyen az ottani katonai akcióban – írja a Népszabadság. A lap értesülését Hende Csaba honvédelmi miniszter megerősítette.

Magyarország tíz kiképzőtiszttel járul hozzá az Európai Unió (EU) mali missziójához - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter csütörtök reggel egy sajtóbeszélgetésen. Kifejtette: kedden és szerdán Dublinban az uniós védelmi miniszterek informális ülésén is kiemelten foglalkoztak a francia és az EU-műveletekkel. Az Európai Unión belüli és a francia partnerekkel folyatott egyeztetések alapján végül - a korábbi elképzelésekkel ellentétben - nem küldünk katonákat a francia vezetésű Serval művelethez, hanem tíz kiképzőtiszttel járulunk hozzá a misszióhoz.

Az erről szóló előterjesztésről akár már a jövő héten dönthet a kormány. A hat mesterlövészből, három egészségügyi szakemberből és egy összekötő tisztből álló kiképzőcsoport március környékén utazhat Maliba.

A Maliba induló magyar csoportban a Népszabadság szerint hat mesterlövész, három egészségügyi és egy összekötő tiszt kapott helyett. A katonák Bamakóban fognak szolgálni.

Felmerült egy járványügyi-sebészeti magyar csoport kiküldése is, de a franciák nem tudták beilleszteni a mali missziójukba a magyar felajánlást, elsősorban azért, mert számos, hasonló felajánlás érkezett más NATO-tagországoktól. Az nem merült fel sem magyar, sem francia oldalról, hogy harcoló alakulatokat adjon Magyarország - írta a alap csütörtöki számában.

Franciaország a Mali északi részét ellenőrzésük alatt tartó iszlamista milíciák előretörésének megállítására, Mali elnökének kérésére január 11-én indított katonai akciót a nyugat-afrikai országban. A hadművelet célja Mali államiságának, területi integritásának és szuverenitásának megvédése, valamint annak megakadályozása, hogy az ország a nemzetközi terrorista csoportok központjává váljon a térségben. Az akciót az ENSZ Biztonsági Tanácsa egyhangúlag támogatta.

Február 6-án Jean-Yves Le Drian francia védelmi miniszter az Europe 1 kereskedelmi rádióban jelentette be, hogy nem fogják tovább növelni a Maliban állomásozó francia katonák számát, amely elérte a maximálisnak tekintett négyezret, és kivonásuk viszonylag gyorsan, néhány hét múlva meg fog megkezdődni. Francois Hollande államfő az aznapi kormányülésen megerősítette: márciusban megkezdődik a csapatkivonás.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.