Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
A francia parlament keddi döntésével újabb országban engedélyezték a melegek házasodását, míg máshol még mindig lefejezéssel oldják meg a problémát. A progresszió és maradiság küzdelmének beállított melegházasság-vita azonban ellentmondásokkal terhelt.
Sosem nézett még szét abból a szempontból Európa határain innen és túl, hogy hol, kik és mióta kelhetnek egybe polgárilag, vagy csak úgy, nem-hivatalosan? Bár nem érti, hogy 2013-ban miért akarna bárki is házasodni, azért drukkol, hogy a joga erre mindenkinek meglegyen? Azt gondolja, hogy egy gyereket neveljen két gondos szülő, a többi pedig ízléskérdés? Azt gondolja, mindenkinek joga van a kórházi ágya mellett tudni a hozzá legközelebbállót az élete kritikus pillanataiban? Azt gondolja, hogy az ún. „család” fogalma eddig is mindig változott az emberiség történelme folyamán, és ezután is szükségszerűen fog.
A melegházasságért zajló kampányolásban mindig is rejlett egy komoly ellentmondás, ha nem a kérdés technikai részét, vagyis a házassággal járó szociális és egyéb jogosultságokat nézzük. Országtól függetlenül az egyes társadalmak magukat leghaladóbbnak tartó csoportjai szeretnének egy végtelenül konzervatív modellt egy eddig ebből kizárt kisebbségre kiterjeszteni. Kérdés, hogy modernizálható-e egy vallási gyökerű hagyomány pusztán határai kitolásával. Valóban összeházasodna-e sok meleg pár, ha erre alanyi joga lenne emberemlékezet óta, vagy –akárcsak sok heteró- inkább egy más együttélési formát választana? Végezetül pedig: méltó-e az LGTB identitásúak nagy jogharcához, hogy az egész ügy a legtöbb helyen nem több, mint olcsó politikai kampányfogás?
Az Európai Unió a melegházasság élharcosának tekinthető a világon. Az igen közeli 2001-ben Hollandia volt az első ország, amely legalizálta a két azonos nemű házasságát. Hollandiát Belgium (2003) és Spanyolország (2005) követte – csak ezután csatlakozott a családjog úttörőihez Kanada és a Dél-Afrikai Köztársaság (2006). 2012-ig a lista Norvégiával, Svédországgal, Portugáliával, Izlanddal, Argentínával és Dániával bővült, érkezési sorrendben. Az USA-ban eddig kilenc állam, illetve a főváros és két indián törzs ismerte el a melegházasságot. Obama elnök pedig az első elnök, aki nyiltan kiállt az egyneműek házasodása mellett.
Van, ahol lefejeznek
Csak hogy érezzük ezeknek a rendelkezéseknek a súlyát: a világ számos, főleg fejlődő országában a homoszexualitás nemhogy nem elfogadott, de egyenesen illegális. Kínában például csak 2001 óta nem számít elmezavarnak, de számos országban akár halálraítéltként is végezheti, ha rossz helyen pillantgat rossz felé? Uganda hivatalosan a legrosszabb hely a melegek számára. Iránban 2005-ben két kamaszfiút akasztottak fel nyilvánosan, amiért a vezetők szerint nem viselkedtek a Prófétához méltóan, míg Szenegálból szó szerint fejvesztve szoktak menekülni a szexuális orientációjuk miatt üldözöttek. Nigériában megkövezhetik az embert, míg Afganisztánban vagy Szaúd-Arábiában "csak" börtönbüntetés jár az azonosneműekkel való neminek minősülő érintkezésért.
De ne gondoljuk, hogy ilyesmi csak az efféle egzotikus kirándulóhelyeken zajlik. A homoszexualitás Oroszországban is csak 1993-ban lett legális, ám mind a mai napig vannak megyék, ahol tiltják a "propagandát", "közszeméremsértést" stb., vagy a láthatóan meleg életvitelt. Sőt a "homoszexuális propaganda" tiltását most az egész országra ki akarják terjeszteni. Örményországban és Fehéroroszországban tilos a katonaság kötelékeibe lépnie annak, aki nem számít heterónak. És egy kis extra meglepetés: Liechtensteiben sem propagálják az egyenjogúságot.
Akik követték az amerikai elnökválasztásokat, (úgy) tudják, hogy a melegházasság témája mindig vita tárgya a konzervatív és liberális politikai táborok között, és a liberális oldal mindig a progresszívabb. Hazánkban is megszokott, hogy a házassággal megszentelt hagyományos családmodell kizárólagosságát inkább jobb felől szoktak hangot adni, míg a melegjogok propagálása a magát progresszívnak beállító baloldali-liberális kormányzatok és politikusok kedvelt témája volt.
Ellentmondások
Azonban 2013 elején ezt a képünket már két fontos tényező is árnyalhatja: az egyik, hogy a társadalmi nyitottságáról ismert Németországban kétszer egymás után megbukott a melegek együttélésével kapcsolatos indítvány. Eközben a jelenleg konzervatív vezetésű Angliában a parlament alsóháza február 5-én 400 igennel 175 nem ellenében megszavazta a melegházasságot lehetővé tevő törvényt. A konzervatív képviselők megoszlottak a kérdésben, David Cameron miniszterelnökkel együtt 127-en igennel szavaztak, 136-an nemmel, míg 35-en nem szavaztak.
A szocialista többségű francia nemzetgyűlés február 12-én, hétfőn megszavazta a melegek házasodásának engedélyezését, miután komoly harcok árán jóváhagyták a törvénytervezetet. Francois Hollande számára ez még egy remek lehetőség lehet majd a fiatalok szívének elnyeréséért. A január végi párizsi tüntetéseken máris ciki volt nem jelen lenni.
Amint korábban láthattuk, ma már nem lehet szükségszerűen párhuzamot vonni a liberális világnézet és a melegházasság támogatása között: az ausztrál miniszterelnök, a sokszor harcos feministaként és szociális innovátorként megszólaló Julia Gillard, például kifejezetten ellenzi a reformot. Míg pl. Amerikában az Episzkopális Egyház, a kvékerek, illetve a Reform és a Konzervatív zsidók is lehetővé teszik a vallási ceremóniát.
Az egyneműek házasságának kérdése tele van ellentmondással – politikai, földrajzi, vallási, és fogalmi szempontból is. Talán az embernek valójában en bloc nem megemészthető a szlogenként elcsépelt „élni és élni hagyni” elve, pedig amíg nem jutunk el oda, hogy ez természetes legyen, nemigen juthatunk közös nevezőre az egyes emberek és a családok alapvető –és egyenlő - jogait illetően.
