2013. február. 11. 10:53 MTI Utolsó frissítés: 2013. február. 11. 10:52 Világ

Obama csökkentené az amerikai atomfegyverzetet

Barack Obama amerikai elnök az amerikai atomfegyverkészlet jelentős csökkentését fogja javasolni az unió helyzetéről szóló keddi beszédében - írta a The New York Times.

Az amerikai napilap nevük elhallgatását kérő kormányzati illetékesekre hivatkozva helyi idő szerint vasárnap este azt írta, hogy Obama elnök az elmúlt hónapokban a katonai vezetéssel is egyeztetett az amerikai arzenál egyharmadával történő csökkentésének a lehetőségétől. 

Beszédében Obama várhatóan nem közöl majd számokat, de fehér házi vezetők a világ különböző országaiban telepített atomfegyverek számának mintegy ezerre történő csökkentését vizsgálják – írta a The New York Times. 

Az Egyesült Államoknak jelenleg mintegy 1700 atomfegyvere van. Az Oroszországgal 2010-ben a két ország atomfegyverkészletének csökkentéséről aláírt szerződésben a felek vállalták, hogy 2018-ig 1550-re csökkentik az atomfegyvereik számát. 

Barack Obama viszont úgy gondolja, hogy a második mandátuma alatt radikálisabb csökkentések hajthatók végre, és ezáltal sok pénz takarítható meg  anélkül, hogy Amerika biztonságát kockáztatnák. "A katonai vezetők jóváhagyták ezt az elgondolást" -  írta a The New York Times.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.