2013. február. 06. 21:37 MTI Utolsó frissítés: 2013. február. 07. 12:27 Világ

Joschka Fischer nyitja, Bajnai Gordon zárja az EU-ról szóló konferenciát

Joschka Fischer korábbi német külügyminiszter és alkancellár, valamint Karel Schwarzenberg cseh külügyminiszter is beszédet mond a Közép-európai Egyetemen (CEU) hétfőn tartandó konferencián, amelynek témája az EU állapotának értékelése és a középtávú lehetőségek megvitatása.

A CEU Európai Bővítési Tanulmányok Központja, a Magyar Külügyi Intézet, az Európai Bizottság magyarországi képviselete és a Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány közös konferenciát szervez, hogy az Európai Tanács februári ülése után az unió helyzetéről tanácskozzanak. 

A nyitóbeszédeket Joschka Fischer és Karel Schwarzenberg tartják, a záróbeszédet pedig Bajnai Gordon volt miniszterelnök, a Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány alapítója. 

Az Európai Bizottság álláspontját Margaritis Schinas, a bizottság európai szakpolitikai tanácsadó irodájának helyettes vezetője és Andriana Sukova-Tosheva, a foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi befogadásért felelős főigazgatóság igazgatója mutatja be. 

A tanácskozás egyik fő témája a 2014-2020-as többéves pénzügyi keret lesz, és szó esik majd a strukturális és kohéziós alapoknak Magyarország fejlődésében játszott szerepéről is. Napirenden lesznek továbbá az európai gazdasági stabilizációs tervek, valamint a politikai unió és a nemzeti szuverenitás összefüggései. 

Joschka Fischer 1998 és 2005 között volt Németország külügyminisztere és alkancellárja. Karel Schwarzenberg 2007 és 2009 között már volt Csehország külügyminisztere, és 2010 óta másodszor tölti be ezt a posztot. A cseh politikus indult a januári államfőválasztáson, de végül alulmaradt Milos Zemannal szemben.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.