2013. január. 31. 10:32 MTI Utolsó frissítés: 2013. január. 31. 10:30 Világ

260 ezer dollárt ajánl fel Magyarország a szíriai lakosságnak

Magyarország 260 ezer dollárt ajánlott fel a szíriai lakosság megsegítésére a Kuvaitban tartott szerdai donorkonferencián, az összeget törökországi menekülttáborokban lévő, súlyosan sérült gyermekek magyarországi gyógykezelésére és élelmiszersegélyekre fordítják - mondta a Külügyminisztérium globális ügyekért felelős helyettes államtitkára csütörtökön.

Takács Szabolcs telefonon az MTI-nek kifejtette, a kuvaiti emír fővédnöksége alatt rendezett eseményt Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár nyitotta meg, és az ENSZ, valamint az EU humanitárius ügyekért felelős vezetői is részt vettek rajta. A konferencián kizárólag a szíriai humanitárius válsággal foglalkoztak: a konfliktus kitörése óta több mint 60 ezren haltak meg a polgárháborúban, és 700 ezer ember hagyta el az országot - emlékeztetett.

Hangsúlyozta, a menekültek egy része a Szíriával szomszédos országok - Törökország, Libanon, Jordánia és Irak - menekülttáboraiban él, más részük pedig bár lakhelyét elhagyta, az országon belül maradt. A szíriai válság menekültjeinek segítése volt a konferencia célja, és ennek megvalósításában Magyarország mindenképpen részt akar venni, ezt "morális kötelességének" érzi - mutatott rá.

Mint mondta, az eseményen több nyugat-európai ország mellett a Szíria térségében lévő államok is tettek komoly felajánlásokat. Ezen túl Közép-Európában például Szlovákia, Szlovénia és Románia is bejelentette segítségnyújtási szándékát. Magyarország ezeknél az országoknál nagyobb összegű felajánlást tett a válsághelyzet kezelésére - jegyezte meg.

A szíriai hadsereg szerda este bejelentette, hogy az izraeli légierő "közvetlen bombatámadást" intézett egy katonai kutatóközpont ellen, amely Damaszkusz és a tőle nem messze lévő libanoni határ között helyezkedik el. Takács Szabolcs ezzel kapcsolatban azt mondta, Magyarország továbbra is a szíriai helyzet politikai rendezését tekinti a fő célnak, és azt szorgalmazza, hogy mielőbb fejeződjön be az erőszak az országban.

Szerdán több mint másfél milliárd dollárt ajánlottak fel a csaknem két éve tartó polgárháború által sújtott szíriai lakosság megsegítésére a Kuvaitban tartott donorkonferencia résztvevői. Ebből több mint egymilliárdot a szíriai menekülteket befogadó szomszédos országoknak juttatnak, míg 500 milliót humanitárius segély formájában a háború következtében hontalanná vált szíriaiaknak szánnak.

Hirdetés