Merénylet volt a kínai buszrobbantás
Az áldozatok DNS-vizsgálatát követően megállapították, hogy az elkövető egy Kao Van-feng nevű férfi volt - közölte a kínai hivatalos nyomozó hatóság.
Szándékos bűncselekmény volt a pénteken Északkelet-Kínában történt buszrobbanás, aminek 11 halálos áldozata és 40 sérültje volt - jelentette be hétfőn hivatalosan a nyomozó hatóság.
A rendőrség a korábbi gyanút igazolva találta: az áldozatok DNS-vizsgálatát követően megállapították, hogy az elkövető egy Kao Van-feng nevű férfi volt.
Az 54 éves, egyedül élő Kao 2005-ben szabadult a börtönből és azóta bányászként dolgozott. Mint kiderült, munkáltatójával vitában állt, egy tavalyi balesethez kapcsolódó kártérítés összegében nem tudtak megegyezni.
A Csunghszing bányaipari vállalat buszán történt robbanásról vasárnap adott hírt az állami média. A 40 sérültet továbbra is kórházban ápolják.
Kínában időről időre előfordul, hogy az emberek vállalati vagy hatósági sérelmeik miatt, mert panaszukat nem orvosolják, vagy hasztalan keresik a jogorvoslatot, vagy csak "haragszanak a társadalomra", elkeseredésükben merényleteket követnek el.
2011 nyarán például egy 52 éves férfi házilagos készítésű robbanószerkezeteket robbantott fel a dél-kínai Fucsou város három kormányzati épületénél. Három ember meghalt, legkevesebb kilencen megsérültek. A robbantónak, aki szintén életét vesztette, egy autópálya építése miatt kisajátították a házát, s tíz éven át igyekezett eredmény nélkül méltányos kártérítést kicsikarni az illetékesektől.