2013. január. 08. 21:16 MTI Utolsó frissítés: 2013. január. 08. 21:12 Világ

Indiánok perelték be a kanadai államot

Nyugat-Kanada több indián közössége a szövetségi bíróság előtt támadott meg kedden két törvényt. A vadászati és halászati jogaik korlátozását elrendelő, decemberben elfogadott törvények megsemmisítését akarják elérni. Szerintük a jogszabályok felpuhítják az olajhomokban gazdag régió talaj- és vízvédelmére vonatkozó előírásokat.

A kanadai államnak be kell tartania az őslakossággal kötött szerződéseket, és gondoskodni arról, hogy az indiánok lakta területeken a jövő nemzedékei is hódolhassanak a vadászatnak, halászatnak - mondta George Stanley az Alberta tartománybeli Béka-tó közösség ottawai sajtótájékoztatóján. Az állammal kötött szerződésnek lehetővé kell tennie, hogy az őslakosság folytathassa hagyományos életvitelét - tette hozzá.

Az indiánok képviselői pénteken találkoznak Stephen Harper kormányfővel, aki meghajolt egy ontariói indián közösség vezetőnőjének követelése előtt. Az asszony négy héttel ezelőtt kezdett éhségsztrájkba, hogy ezzel is felhívja a figyelmet az indiánok romló életkörülményeire.

A kanadai szövetségi bíróság egy másik jogvitában kedden a rezervátumon kívül élő körülbelül 600 ezer indiánnak ugyanazokat a jogokat adta meg, mint az elkerített övezetben élő társaiknak. Ennek értelmében egyebek mellett adómentességet élveznek majd ők is.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.