2013. január. 02. 20:04 MTI Utolsó frissítés: 2013. január. 02. 20:00 Világ

Titkos tévécsatornán nézte Mubarak a forradalmat

Hoszni Mubarak volt egyiptomi elnök egy titkos tévécsatornán, egyenes adásban nézte a 2011 eleji, bukásához vezető forradalom eseményeit, szemben azzal az állításával, hogy nem ismerte a helyzet komolyságát és nem tudott a tiltakozók elleni erőszakról - közölte szerdán egy tényfeltáró bizottság egyik tagja.

A fejlemény a megbuktatott politikus felelősségének újragondolásához, esetleg új tárgyaláshoz vezethet. Mubarakot tavaly életfogytiglani börtönre ítélték, de felelősségét csak abban állapították meg, hogy nem akadályozta meg a mintegy 900 ember halálát okozó erőszakot.

A politikus a tárgyalásán azt állította, hogy a munkatársai eltitkolták előtte a helyzet súlyosságát, nem adott utasítást az erőszakra, és nem is tudott róla. A tényfeltáró bizottság egyik tagja, Ahmed Ragheb jogász viszont elmondta, hogy az állami televízió egy kódolt műholdas adásban közvetítette az elnöki palotába a tiltakozás központjává vált Tahrír téren és Kairó más pontjain történteket.

"Mubarak közvetlenül tudott az elkövetett bűncselekményekről. A képeket élő adásban közvetítették számára, még belbiztonsági jelentésekre sem volt szüksége. Ez felveti a jog felelősségét az erőszakért" - mondta a jogász az amerikai hírügynökségnek.

A tényfeltáró bizottság 700 oldalas jelentését szerdán adták át Mohamed Murszi elnöknek.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.