2012. december. 21. 13:32 MTI Utolsó frissítés: 2012. december. 21. 13:32 Világ

Észak-Koreában fogva tartanak egy amerikai férfit

Észak-Korea megerősítette pénteken, hogy őrizetbe vett egy amerikai állampolgárt, aki bevallotta, hogy bűncselekményt követett el. A férfi - neve alapján - koreai származású.

Pae Jun Ho november 3-én turistaként lépett be a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságba, s egy turistacsoport vezetőjeként bűncselekményt követett el a KNDK ellen - jelentette a KCNA hivatalos észak-koreai hírügynökségség, hozzátéve, hogy a férfi "a megfelelő intézmény őrizetébe került", és "jogi eljárás" indul ellene.

A KCNA szerint Pae elismerte a bűncselekményt, amelyet "bizonyíték támaszt alá". Az Egyesült Államok érdekeit Észak-Koreában képviselő svéd nagykövetség képviselői a jelentés szerint pénteken meglátogatták a fogva tartottat.

Victoria Nuland amerikai külügyi szóvivő megerősítette az amerikai őrizetbe vételét, de nem közölt semmit a kilétéről. A Kukmin Ilbo című dél-koreai lap értesülése szerint egy 44 éves amerikai-koreai állampolgárról van szó, aki idegenvezető, s a csoportjában lévő egyik turistánál olyan számítógéplemezt találtak, amely állítólag érzékeny adatokat tartalmazott.

Az utóbbi években már több amerikai állampolgárt vettek őrizetbe, majd engedtek szabadon a távol-keleti kommunista országban. 2010-ben Jimmy Carter volt amerikai elnöknek sikerült kieszközölnie a harmincéves Aijalon Mahli Gomes szabadon engedését. A bostoni férfit előzőleg nyolcévi szabadságvesztésre ítélték, mert Kína felől engedély nélkül átlépte az észak-koreai határt. Egy évvel korábban Bill Clinton volt elnök érte el két amerikai újságírónő, Laura Ling és Euna Lee kiszabadulását, akiket hasonló vádakkal tartottak fogva.

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.