2012. december. 16. 13:08 MTI Utolsó frissítés: 2012. december. 16. 12:40 Világ

"Csapongó képzelete lehetett" az iskolai mészárosnak

A newtowni tömeggyilkos, Adam Lanza középiskolás évei alatt nehezen teremtett kapcsolatot diáktársaival és tanáraival, de ez csak a probléma egyik része - mondta el Richard Novia, aki 2008 előtt a körzeti iskolák biztonsági vezetője és műszaki tanácsadója volt.

A pénteki - a tettessel együtt - összesen 27  halálos áldozatot követelő iskolai lövöldözés elkövetője nem úgy érzett fizikai vagy lelki fájdalmat, mint az osztálytársai - mondta el az AP hírügynökségnek telefonon Novia, aki szerint Lanza  bizonyos szempontból nyilvánvalóan beteg volt.

"Ha ez a fiú felgyújtotta volna magát, nem tudtuk volna meg, mit érez" - mondta Novia az amerikai hírügynökségnek egy telefoninterjúban. Novia feladata volt többek között a diákok felügyelete akkor, amikor veszélyes elektromos eszközöket használtak.

A tanácsadó emlékeztetett arra, hogy több ízben találkozott az iskola vezetőivel és a fiú anyjával, Nancy Lanzával, hogy szavatolni tudja Adam Lanza biztonságát, a fiú azonban olyan válságokat is átélt, amelyeken csak az anyja segíthetett. Gyakran előfordult, hogy behívatták az anyját az iskolába, mert a fia néha teljesen kivonta magát a feladatok alól, csak ült az osztályteremben, vagy olvasott.

Adam Lanzának "csapongó képzelete lehetett, ami szerintem nem volt nagy ügy, ez nem volt lázadás vagy dac, hanem visszavonulás" - mondta Navia. Egy nevének elhallgatását kérő nyomozó szerint Lanza Asperger-szindrómában szenvedett, ami az autizmus enyhébb formája. A betegség egyik jellemzője a szociális válaszkészség hiánya, de a  beteg ugyanakkor magas fokú intelligenciával rendelkezhet.

Elizabeth Laugeson pszichológus, a Los Angeles-i Kalifornia Egyetem munkatársa szerint ha Lanza Asperger-szindrómában szenvedett, érzéketlensége ezzel a betegséggel állhat összefüggésben. Az ebben a kórban szenvedők vagy túlságosan érzékenyek az érintésre, a zajra vagy a fájdalomra, időnként pedig az általánosnál érzéketlenebbek.

Serdülőként Adam és a bátyja, Ryan is tagja volt a műszaki klubnak, ahol számítógépeztek, iskolai eseményeket videóra vettek és nyilvános adásokat készítettek. A diákok körében a klub népszerű volt, Adamnak, bár igen okos volt, gondjai voltak a szociális képességek hiánya miatt - mondta Novia.

Hirdetés