2012. december. 13. 14:14 MTI Utolsó frissítés: 2012. december. 13. 14:15 Világ

Moszkva: lehet, hogy legyőzik Aszadot

Moszkva nem zárja ki Bassár el-Aszad ellenfeleinek győzelmét, de arra figyelmeztet, hogy azt a szíriai ellenzék a Kreml számára elfogadhatatlanul, tízezrek halála árán szerezheti meg - közölte az orosz elnök közel-keleti különmegbízottja.

Mihail Bogdanov, aki egyben külügyminiszter-helyettes is, egy moszkvai kerekasztal-konferencián megállapította, hogy a szíriai rendszer az ország egyre nagyobb területe felett veszíti el az ellenőrzést. "Ami az ellenzék győzelmét illeti, ez nem zárható ki, és sajnos, szembe kell nézni a tényekkel. A folyamatok abba az irányba fejlődnek, hogy a rezsim és a kormány egyre inkább elveszíti az ellenőrzést az ország egyre nagyobb területe felett" - mondta Bogdanov. Szerinte a szíriai konfliktus Bassár el-Aszad ellenfeleinek esetleges győzelmét követően is legalább egy-másfél éven át fog tartani, és több tízezer, de lehet, hogy több százezer áldozatot követel majd. 

A magas rangú diplomata azt is elmondta, hogy szükség esetére Moszkvának kész a terve az orosz állampolgárok Szíriából való kimenekítésére, de ez a helyzet még nem következett be. Mihal Bogdanov cáfolta, hogy az új szíriai ellenzéki koalíció meg akarná szakítani kapcsolatait Moszkvával. Arra a sajtóban megjelent értesülésre reagált, miszerint a novemberi, Katarban megtartott alakuló ülésen a szíriai ellenzéki erők titkos záradékban kötelezték volna magukat arra, hogy hatalomra kerülésük esetén nem csak Moszkvával, de Pekinggel és Teheránnal sem kívánnak kapcsolatot tartani. 

A Kreml képviselője szerint a Nyugat azért ferdíti el Moszkva álláspontját a szíriai rendezéssel kapcsolatban, hogy gyengítse Oroszország pozícióit az arab világban. Az arab tavasz következményei veszélyeztetik Oroszország nemzeti érdekeit - mondta Mihail Bogdanov. Úgy vélte, hogy a radikális iszlám csoportosulások erősödése a közel-keleti és az észak-afrikai országokban veszélyt jelentenek az Oroszországhoz tartozó észak-kaukázusi köztársaságokra és a közép-ázsiai volt szovjet tagköztársaságokra.


 

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.