Berlusconi visszatér a politikába?
Silvio Berlusconi volt kormányfő politikai visszatéréséről határoz a csütörtökön már második napja tanácskozó Szabadság Népe (PdL) olasz jobbközép párt. A sajtó szerint a nap folyamán megszülethet a hivatalos bejelentés.
"Pártom tagjai azért ostromolnak, hogy minél előbb jelentsem be visszatérésemet. Olaszország a szakadék szélén áll, a helyzet sokkal rosszabb mint egy évvel ezelőtti leváltásomkor volt, nem maradhatok tétlen" - írta közleményében Silvio Berlusconi volt kormányfő, a PdL elnöke.
A kijelentés arra utal, hogy a PdL korábban december 16-ra tervezett előválasztásának megtartása helyett ismét Berlusconit nevezhetik meg a párt miniszterelnök-jelöltjeként, a hivatalos döntés azonban még nem született meg. A PdL csütörtökön folytatta a Berlusconi és az egész párt sorsáról döntő vezetőségi ülését.
"Berlusconi kész visszatérni" - írta a konzervatív Corriere della Sera. A napilap azonban úgy vélte, hogy miközben a 76 éves Berlusconi zsarolja a pártot, a jobbközép, amely húsz éven át meghatározó politikai erő volt Olaszországban, "sodródó tutajjá vált", négy hónappal a parlamenti választások előtt teljes káosz uralja. A jobbközép sorsa egész Olaszországot érinti és a demokratikus stabilitást teszi kockára - írta a Corriere.
A balközép La Repubblica értesülései szerint Berlusconi azt mondta pártja vezetőinek, csalódott bennük, senki sem bizonyult méltó utódjának. "Én vagyok a legjobb" - jelentette ki. A többszörös olasz kormányfő október 24-én bejelentette az aktív politikából való visszavonulását, majd két nappal később ezt cáfolta.
"Nem szabad azt a benyomást kelteni partnereinkben, hogy Olaszország visszafelé halad, ez negatív az ország számára" - reagált Berlusconi visszatérésére Corrado Passera, a Monti-kormány gazdasági fejlesztési minisztere.