2012. december. 05. 08:07 MTI Utolsó frissítés: 2012. december. 05. 08:06 Világ

Jövő hét elején bocsáthatják fel az újabb észak-koreai rakétát

Ráhelyezték az indítóállásra az észak-koreai rakétának mindhárom fokozatát, amellyel állítólag műholdat bocsátanak majd fel - jelentette szerdán a dél-koreai Yonhap hírügynökség szöuli kormányzati forrásokra hivatkozva.

A dél-koreai források szerint Észak-Korea a következő napokban várhatóan kiegészítő alkatrészeket, egyebek mellett radart, kamerákat és mérőeszközöket fog felszerelni a rakétára, majd ezután tölthetik fel üzemanyaggal. Ha a feltöltést hétvégén befejezik, a rakétát december 10-e és 12-e között felbocsáthatják - közölték dél-koreai tisztviselők.

Ezzel párhuzamosan Dél-Korea, az Egyesült Államok és Japán arról állapodtak meg, hogy szorosan együttműködnek az ügyben - írta egy japán diplomatára hivatkozva a Kyodo hírügynökség. A három ország - a rakétaindítást szintén elítélő Kínával és Oroszországgal karöltve - "az utolsó pillanatig" diplomáciai erőfeszítéseket fog tenni a "műholdfelbocsátás" elhalasztásáért, amely szerintük valójában egy ballisztikusrakéta-kísérlet. Ha pedig Phenjan ennek nem tesz eleget, határozott fellépést ígértek vele szemben.

Phenjan szombaton jelentette be, hogy újabb "műholdfelbocsátást" hajt végre december 10-e és 22-e között. Hétfőn figyelmeztette a szomszédos országokat, hogy a felbocsátás a kijelölt napok valamelyikén lesz közép-európai idő szerint éjjel tizenegy és hajnali négy óra között. A rakéta első fokozata a Sárga-tengerbe esik, a második pedig a Fülöp-szigetektől körülbelül 190 kilométerre keletre hullik az óceánba.

Észak-Korea legutóbb áprilisban kísérelt meg műholdfelbocsátást, de a szerkezet egypercnyi repülés után a tengerbe esett. Ez volt a harmadik sikertelen kísérlete, az előző kettőt 1998-ban, illetve 2006-ban hajtotta végre. Az idei esetet az ENSZ Biztonsági Tanácsa is elítélte, felszólítva Észak-Koreát, hogy tegyen eleget a szervezet határozatainak, és függessze fel rakétaprogramját.

Egyes elemzők szerint a felbocsátással Phenjan Kim Dzsong Il tavaly december 17-én elhunyt észak-koreai vezető halálának évfordulójáról akar megemlékezni. Mások szerint a néhai diktátor utódja, Kim Dzsong Un a rakéta felbocsátásával saját hatalmát akarja megerősíteni, illetve az Egyesült Államokat akarja tárgyalásra bírni.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.