2012. október. 11. 18:47 MTI Utolsó frissítés: 2012. október. 11. 18:28 Világ

Kötőjelek miatt panaszkodnak az erdélyi magyar szülők

Helytelenül anyakönyvezik Romániában a több keresztnévvel rendelkező magyar újszülötteket, a keresztnevek közé kötőjelet tesznek, ami miatt elégedetlenek a szülők.

Csíkszeredában több szülő az Édes Anyanyelvünkért Szövetséghez fordult, azt kifogásolva, hogy gyermekük születési bizonyítványába a két keresztnév közé kötőjelet írnak - mondta csütörtökön Veress Dávid, a szövetség elnöke.

Ez a gyakorlat sérti a magyar nyelv helyesírási szabályát – magyarázta az elnök, aki szerint a magyar többségű székelyföldi településeken is helytelenül írják be a neveket a születési bizonyítványba. Veress Dávid szerint a csíkszeredai anyakönyvi hivatal illetékesei azt a magyarázatot adták, hogy ők csak a törvényes előírásoknak tesznek eleget.

Romániában sokáig kötőjelesen írták a keresztneveket, míg tavaly az Emil Boc vezette román kormány törölte ezt az előírást. Az idén májusban viszont a parlament ismét módosított, és újból kötőjeles írásmódra kötelezte az anyakönyvi hivatalokat.

A jogszabály leszögezi ugyan, hogy a keresztlevelek és más anyakönyvi iratok esetében anyanyelven kell beírni az állampolgárok család- és keresztnevét, de a cikkely következő bekezdése leszögezi, hogy a többes család- vagy keresztneveket kötőjellel kell írni.

Veress Dávid szerint ez ellentmond a kisebbségi nyelvhasználatot biztosító törvényeknek, és kérni fogja a törvényhozóktól, hogy szüntessék meg az ellentmondást, a kisebbségi nyelvhasználati jogszabályoknak megfelelően.

Horváth István, a romániai Kisebbségkutató Intézet igazgatója szerint az anyanyelv fogalmának nem csak a név formájában kellene érvényesülnie, hanem az illető nyelv helyesírási szabályait is tiszteletben kellene tartani. 

Hozzátette, korábban érdeklődött a román belügyminisztériumnál ennek az írásmódnak az okáról. Akkor azt a választ kapta, hogy a román nyelvben vannak olyan keresztnevek, amelyek családnévként is előfordulhatnak, és ezek megkülönböztetése érdekében tesznek kötőjelet a keresztnevek közé.

 

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.