Mégsem indít tévéműsort a francia first lady
Hibának nevezte szerdán a francia first lady azt a négy hónappal ezelőtti Twitter-bejegyzését, amelyben az államfő előző élettársának, Ségolene Royalnak az ellenfele mellett állt ki a nemzetgyűlési választások kampányában. A korábban politikai újságíróként dolgozó Valérie Trierweiler azt is bejelentette, hogy mégsem lesz önálló televíziós műsora.
"Hiba volt és sajnálom" - ezt mondta Francois Hollande élettársa az Ouest-France regionális lapnak adott interjúban arról a mikroblogjáról, amely a júniusi választások finisben hatalmas politikai botrányt okozott Franciaországban. A 22 szavas mondatot alig néhány órával azután írta, hogy a baloldali színekben induló Royal - aki az elnök négy gyermekének anyja - maga jelentette be: Francois Hollande személyes támogatásáról biztosította a második fordulóban a La Rochelle-i választókörzetben, ahol egy, a jobboldal támogatását élvező másik szocialista jelölttel kell megmérkőznie a képviselői helyért. Royal végül elvesztette a választást, Trierweiler pedig több nyilvános szereplését lemondta.
"Akkor még nem fogtam fel, hogy már nemcsak egy egyszerű állampolgár vagyok. Többé ilyen nem fordul elő" - fogalmazott a first lady az interjúban. A Harris közvélemény-kutató intézetnek a VDS magazinban ismertetett felmérése szerint a féltékenységi drámát tükröző bejegyzés után az ismert politikai újságírónőnek a tetszési mutatója húsz százalékot esett vissza. A franciáknak kevesebb, mint harmada (29 százalék) van jó véleménnyel Hollande barátnőjéről és negyven százalékuk úgy véli, hogy az elnök magánéleti kálváriája rossz hatással van az imázsára. Hollande ugyanis az elnökválasztási kampányban azt ígérte, hogy elődjével, Nicolas Sarkozyvel ellentétben el fogja kerülni, hogy a médiában a magánéletének részletei keveredjenek a közéleti szerepvállalásaival.
"Minden tisztelet Valérie Trierweilernek amiért kifejezte sajnálatát" - mondta az interjú kapcsán Najat Vallaud-Belkacem kormányszóvivő. Szerinte az elnök barátnője valami "olyat csinált, ami nem volt könnyű".
A saját jövőjét illetően a 47 éves Trierweiler, aki 1989 óta a Paris Match magazin munkatársa, ahol az elnökválasztás óta könyvrecenziókat ír, azzal indokolta újságírói karrierjének folytatását, hogy "el kell tartania a gyerekeit, amit nem tudna fix fizetés nélkül megtenni". "A pénzügyi függetlenségem megtartása is egészségesebbnek tűnik ahhoz, hogy továbbra is két lábbal járjak a földön" - tette hozzá.
Az újságírónő három fiú anyja, Francois Hollande-nak pedig két lánya és két fia van Ségolene Royaltól, a 2007-es elnökválasztás baloldali vesztesétől.
A Direct 8 kereskedelmi tv-csatornánál beharangozott beszélgetős műsorát azonban mégsem indítja el a first lady. "Ez egy szép, humanitárius jellegű terv volt, de megértem, hogy sokak számára kérdéseket vet fel, sőt gondot okoz, hogy valaki egyszerre az államfő élettársa és közben a televízióban dolgozik" - mondta Valérie Trierweiler, aki szeptember közepe óta a néhai Francois Mitterrand volt köztársasági elnöknek a közelmúltban elhunyt özvegye, Danielle
Mitterrand alapítványának jószolgálati nagyköveteként tevékenykedik.