Az egész távol-keleti térségre veszélyt jelenthet Kína és Japán durvuló viszálya. A vita tárgya néhány kicsi sziget, ám Kína az egész csendes-óceáni térségben elő akar törni. Ez nemcsak Japánnal, hanem a térség több országával és az USA-val is konfliktust okoz.
Japán elleni háborút követelnek a kínai városok utcáit és az internetet elárasztó tüntetők, nincsenek biztonságban a japán autóval rendelkező kínaiak sem, a Kínában termelő japán gigacégek közül pedig több is felfüggesztette a termelését. A kínai nagyvárosokon végigsöprő japánellenes agresszió oka mindössze néhány kicsi lakatlan sziget a Kelet-kínai-tengeren, amit Japán, Kína és Tajvan is magának követel.
A szigetek sorsa nagyon régóta vita tárgya. Japán áprilisban bejelentette, hogy megvásárolja őket magántulajdonosuktól. Igazán az dühítette fel a kínaiakat, hogy néhány napja Tokió közölte, már meg is kötötték a megállapodást három sziget megvételéről, melyeket eddig egy japán család birtokolt. No, erre szabadultak el az indulatok. A Kína nagyvárosaiban kitört zavargásokban japán tulajdonú cégek gyárait, japán éttermet és boltokat, japán gyártmányú autókat rongáltak meg és gyújtottak fel.
Az állami média érthetőnek nevezte az eseményeket, csupán önmérsékletre intette a felvonulókat. A kommunista párt központi lapja, a Zsenmin Zsipao egyik hétvégi szerkesztőségi cikke szerint a tüntetések a hazafiasság megnyilvánulásai. Más kérdés, hogy a demonstrációk több városban is átcsaptak a Kínai Kommunista Párt és a korrupt politikusok elleni tiltakozásba.
Gazdasági krízist okozhat
A japángyűlölet hatására mindenesetre leálltak a Panasonic, a Canon és a Nissan kínai gyárai. A bezárások ugyan csak átmenetiek, ám a BBC szerint elemzők arra figyelmeztetnek, hogy miután Kína legfőbb előnye fogy, hiszen az olcsó munkaerős egyre kevésbé olcsó, ezek a támadások csak erősíthetik azokat a szándékokat, hogy a nagy japán gyártók Kínából más, környékbeli országokba, például Thaiföldre helyezzék át a termelést, ami komoly pofont jelentene Pekingnek.
A szigetvita azonban a japán gazdaságnak is betehet. Legalábbis a Zsenmin Zsipao szerint Kína szankciókkal sújtaná a japán termelői vagy pénzügyi ágazatot, és hasonló lépéseket fontolgat a kétoldalú kereskedelemben is. Márpedig Kína Japán legjelentősebb kereskedelmi partnere, és a szigetország sokat nyert a forgalom és a beruházások növekedéséből. Kínának megvan az ereje ahhoz, hogy elviselje a szankciók következményeit – írta a kínai pártlap az MTI szerint. Peking elvben ellenzi, hogy az országok nemzetközi vitákat szankciókkal oldjanak meg, és óvatosan bánik az ilyen eszközökkel, a területi szuverenitás ügyében azonban kész nyíltan felvenni a küzdelmet, ha a japán kormány továbbra is "kihívóan" viselkedik – olvasható a Zsenmin Zsipaóban.
Kína az utóbbi időben általában is erőteljesebben próbálja nagyhatalmi érdekeit kiterjeszteni a csendes-óceáni térségben. Ennek következményeként a japánok mellett a Dél-kínai-tengeren Vietnammal is szigetkonfliktusba került, miközben a vitatott szigetek egyes darabjaira pályázik Tajvan, illetve a Fülöp-szigetek, Malajzia és Brunei is.
A Japánnal kialakult konfliktus tárgya összesen nyolc sziget és sziklazátony, amit a japánok Szenkaku-szigeteknek, a kínaiak pedig Tiaojü-szigeteknek hívnak. A Kína, Japán és Tajvan háromszögében fekvő szigetek területe összesen nem több 7 négyzetkilométernél. Stratégiai elhelyezkedésük, a területükről elérhető feltételezhetően elég gazdag olajlelőhelyek és a gazdag halászterületek miatt azonban fontosak.
A kínai nagyhatalmi törekvéssel szemben Japán jogos tulajdona védelmezőjeként lép fel. A szigetekre a japánok már saját nagyhatalmi expanziójuk idején, az 1800-as évek végén kiterjesztették a fennhatóságukat, majd ezt 1971-ben ismét sikerült megerősíteniük. A BBC szerint a japánok azt állítják, Kína nem is firtatta a szigetek hovatartozását egészen a hetvenes évekig, mikor a térségben található tengeri olajlelőhelyek kérdése napirendre került.
Kína ezzel szemben arra hivatkozik, hogy a szigetek „ősidőktől” területéhez tartoztak, Tajvan részeként. Tajvan 1895-től japán fennhatóság alatt állt, de az ország 1945-ben lemondott kormányzásáról. A Kínai Népköztársaság azóta is magát tekinti Tajvan jogos tulajdonosának (szemben a Tajvanon működő Kínai Köztársasággal), ez alapján a szerinte ahhoz tartozó szigetek is az ő tulajdonát képezik.
Kínának nem csak pár sziget kell
Japán nyilvánvalóan féltve őrzi a szigetek partjait. Az elmúlt években több kisebb akció is volt a szigeteken és környékükön, melyek rendre a japán hatóságok beavatkozásával végződtek. Kínai és tajvani aktivisták többször megpróbáltak bejutni a szigetekre, de a japán őrhajók még a túl közel merészkedő kínai és tajvani halászhajókkal szemben is fellépnek. 2010-ben diplomáciai vitába és japánellenes tüntetésekbe torkollt egy kínai halászhajónak és teljes legénységének a foglyul ejtése. A japánok végül elengedtek mindenkit.
A szigetek körüli kínai izmozás természetesen a térségben szintén érdekelt Egyesült Államokat is zavarja. A hét végén Tokióba érkezett Leon Panetta amerikai védelmi miniszter szerint a szigetek körüli viták fegyveres konfliktusokká durvulhatnak, és kiterjedhetnek az egész térségre. Panetta Pekingbe is elutazik: állítása szerint az USA egyik fél oldalára sem áll a vitában, és minden felet egyaránt mérsékletességre int.
Amerika semlegességét hangoztatta Hillary Clinton külügyminiszter is legutóbbi térségbeli látogatásakor. Ugyanakkor Kína terjeszkedése az egész csendes-óceáni térségre is irányul, amiben viszont legfőbb ellenfele az Egyesült Államok. Kína gyors tempóban fejleszti haditengerészetét, mellyel nyilvánvaló célja a térséget uraló amerikai erő méltó riválisává válni, egyúttal képesnek lenni távoli területek elérésére is. Kína lépéseire válaszul az USA a közel- és közép-keleti térség mellett a Csendes-óceán vidékére is növekvő figyelmet szentel.