Világ MTI 2012. augusztus. 21. 10:38

Visszafognák kegyetlenkedő társaikat a szíriai felkelők

Az ENSZ bírálatai nyomán az Aszad-rezsim ellen harcoló Szabad Szíriai Hadsereg (SZSZH) betiltotta tagjainak a kínzásokat, a hadifoglyok kivégzését és a politizálást.

A felkelőhadsereg úgynevezett új belső szabályzatban tette közzé kedden rendelkezéseit, amelyet Kászim Szaadeddín ezredes, a felkelők egyik parancsnoka olvasott fel az interneten közzétett videofelvételen.

A szervezet megtiltja tagjainak a politikai vagy vallási szervezetekhez tartozást, és arra kötelezi őket, hogy tartózkodjanak a politikai szerepvállalástól az Aszad-rezsim bukása utáni időszakban is. Kászim Szaadeddín szerint az SZSZH katonáinak tisztelniük kell a nemzetközi jogi elveket, amelyek tiltják a polgári lakosság bántalmazását, a hadifoglyok kínzását vagy megölését.

AP / Khalil Hamra

Az ENSZ nyomozói egy múlt heti jelentésükben közölték, hogy a felkelők is háborús bűntetteket követtek el, bár kisebb mértékben, mint a Bassár el-Aszad államfőt támogató hadsereg, illetve a biztonsági erők fegyveresei.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.