Hét év bujkálás után tért haza egy sikkasztással vádolt kínai bankfőnök
Hét év bujkálás után "önként hazatért" Kanadából a Bank of China egyik fiókjának volt vezetője, hogy sikkasztás vádjával bíróság elé álljon - állította közleményében a kínai közbiztonsági minisztérium.
Kao San Hejlungcsiang tartomány székhelyén, Harbinban volt 2000 és 2004 között fiókvezető, és Li Tung-cse nevű társával együtt csaknem egymilliárd jüant, vagyis átszámítva 35,6 milliárd forintot emelt le különböző állami vállalati és kormányzati számlákról.
Kao 2004 decemberében távozott másokkal együtt külföldre, és 2005 januárjában bukott le, amikor egy állami vállalat felfedezte, hogy számlájáról 290 millió jüannak nyoma veszett.
Kao bűntársa még januárban - szintén Kanadából - visszament Kínába, és végül Kao is döntött úgy, hogy feladja magát.
Múlt év végén legalább 580 olyan kínai állampolgár volt szökésben, akiket gazdasági bűncselekményekkel gyanúsítanak. Többségük Észak-Amerikában és Délkelet-Ázsiában bujkál.