Világ MTI 2012. augusztus. 06. 07:28

Terrorcselekményként kezelik a wisconsini templomi lövöldözést

A Szövetség Nyomozó Iroda belföldi terrorcselekménynek tekinti a wisconsini szikh templomban elkövetett fegyveres támadást, ezért saját hatáskörébe vonta az ügyben folytatott nyomozást - mondták vasárnap a támadás helyszínén, Oak Creekben megtartott rendőrségi sajtótájékoztatón.

A merényletben hét ember halt meg, köztük az elkövető, akinek sem a személyazonosságát, sem a lehetséges indítékát nem hozták nyilvánosságra. A támadó a templomon kívül tűzharcba keveredett két rendőrrel, közülük az egyiket több lövéssel megsebesítette, mire a másik végzett vele.

A támadásnak a rendőr mellett két másik súlyos sebesültje is volt. A halottak nemét és korát nem hozták nyilvánosságra, és a három, válságos állapotban lévő sebesültről is csak annyit lehet tudni hivatalosan, hogy mindannyian férfiak.

MTI / EPA Tannen Maury

A rendőrség a nyomozás jelenlegi szakaszában azt feltételezi, hogy az elkövetőnek nem volt társa. Több szemtanú viszont azt mondta, hogy a tettesek többen voltak, és túszokat is ejtettek. Ezt hivatalos források nem erősítették meg.

Az incidensről értesítették az amerikai elnököt is. Barack Obama közleményben fejezte ki együttérzését a wisconsini áldozatok hozzátartozóinak, és megígérte, hogy a szövetségi kormány minden támogatást megad az eset felderítéséhez. Obama rámutatott, hogy a szikhek tagjai a szélesebb értelemben vett amerikai családnak, és hozzájárultak annak gyarapításához.

A monoteista, a hindu kasztrendszert és a nők muszlim szegregációját egyaránt elutasító szikh vallást körülbelül félezer évvel ezelőtt Nának guru alapította az indiai Pandzsábban. Az Egyesült Államokban többször előfordult, hogy a 2001. szeptember 11-i terrortámadások után bántalmazták a vallás követőit, mert muszlimnak nézték őket.

MTI / EPA Tannen Maury

Az incidensről legközelebb közép-európai idő szerint 17 órakor tartanak hivatalos sajtótájékoztatót.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.