2012. július. 09. 21:19 MTI Utolsó frissítés: 2012. július. 09. 20:51 Világ

Lemondott a korrupcióval vádolt koszovói miniszterelnök-helyettes

Lemondott tisztségéről Bujar Bukoshi koszovói miniszterelnök-helyettes és Astrit Haraqia pénzügyminiszter-helyettes, miután korrupció miatt vádat emeltek ellenük - jelentette be hétfőn a koszovói kormány.

Bukoshi és tíz másik jelenlegi vagy volt kormányzati tisztségviselő ellen a múlt héten emeltek vádat, a pristinai egészségügyi minisztériumban kitört korrupciós botránnyal kapcsolatban.

Bujar Bukoshi és társai a vádak szerint hivatali visszaélést követtek el azzal, hogy nem megfelelően kezeltek pénzeket, és olyan előnytelen szerződéseket kötöttek az egészségügyi minisztérium nevében, amelyekkel megkárosították az állami költségvetést. Az ügyek a 2007-2010 közötti időszakra nyúlnak vissza, amikor Bukoshi a koszovói kormány egészségügyi minisztere volt.

Astrit Haraqia ellen pedig még áprilisban emeltek vádat sikkasztás miatt. A vádhatóság szerint Haraqia művelődési miniszterként (2004 és 2010 között) két olyan film támogatásáról írt alá szerződést, amelyeket soha nem forgattak le. Az államot emiatt 380 ezer eurós kár érte.

A nemzetközi közösség Koszovóval szembeni legsúlyosabb bírálatainak egyike, hogy a pristinai hatóságokból hiányzik a politikai akarat a korrupcióellenes küzdelemre.

A túlnyomó többségében albánok lakta Koszovó, amely 2008 februárjában kiáltotta ki függetlenségét Szerbiától, a 112. helyen szerepel a Transparency International nemzetközi korrupcióellenes szervezet 183 országról és területről készített korrupciós listáján.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.