2012. július. 03. 07:54 MTI Utolsó frissítés: 2012. július. 03. 15:17 Világ

Aszad: bárcsak ne lőttük volna le a török vadászgépet

Bassár el-Aszad szíriai elnök azt mondta egy török ellenzéki napilapnak adott, kedden megjelent interjúban, hogy azt kívánja, bárcsak ne lőtte volna le a szíriai légvédelem a múlt hónapban az F4Phantom típusú török vadászgépet.

Csak a lelövése után tudtuk meg, hogy a repülőgép török volt. Bárcsak ne lőttük volna le – fogalmazott a szíriai államfő a balközép irányultságú Cumhuriyet (Köztársaság) című újságnak.

Aszad megjegyezte, örült volna neki, ha izraeli lett volna a repülőgép. Mint mondta, a vadászgép egy olyan légi folyosóban repült, amelyet korábban háromszor is használtak izraeli repülőgépek. Szíria hajlandó lenne bocsánatot kérni Törökországtól, ha kiderülne, hogy a repülőt nemzetközi légtérben lőtték le – fűzte hozzá az arab ország elnöke.

A szíriai haderő június 22-én lőtte le a török vadászgépet, amely Szíria szerint a szíriai, török állítás szerint nemzetközi légtérben repült alacsonyan, kis sebességgel. Megfigyelők szerint a szíriai légvédelmi rendszereket tesztelte. A gép két pilótájának nyoma veszett.

Bassár el-Aszad az interjúban elmondta, nem fogja engedni, hogy nyílt háborúskodássá fajuljon a Törökország és Szíria közötti feszültség. Leszögezte, hogy Szíria nem hajt végre csapatösszevonást a török határ térségében, bármit tesz is a török fél.

A török vezérkar hétfői közlése szerint szombaton, vasárnap és hétfőn is riadóztatták a török légierő F-16-os vadászgépeit, miután szíriai katonai helikopterek 3-4 kilométerre megközelítették a török határt. Szakértők szerint ugyanakkor csekély a valószínűsége annak, hogy fegyveres konfliktus robban ki Törökország és Szíria között.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.