2012. június. 21. 16:34 Utolsó frissítés: 2012. június. 21. 16:29 Világ

A zsidó javakkal kapcsolatos vita miatt mondott le az egyik lett miniszter

Benyújtotta lemondását szerda este a lett igazságügy-miniszter. Gaidis Berzins, a konzervatív Nemzeti Szövetség nevű párt tagja a második világháború során elkobzott zsidó javak visszaadásával kapcsolatban a kormányzó koalíción belül kialakult vitával indokolta lépését.

Valdis Dombrovskis lett kormányfő múlt héten felszólította Berzinst, hogy alakítson munkacsoportot, amelynek feladatául az 1940. június 17-én zsidó tulajdonban lévő ingatlanok összeírását, illetve ezeknek a javaknak a zsidó társadalmi és vallási szervezeteknek történő visszaszolgáltatását jelölte meg. Berzins visszautasította a miniszterelnök kérését, arra hivatkozva, hogy ezt a kérdést már 2010-ben rendezték.

A Mindent Lettországnak szélsőjobboldali párt dominanciájával működő Nemzeti Szövetség szükségtelennek tartja a zsidó javak visszaadását. Ezt egyebek mellett azzal indokolja, hogy az országnak a Szovjetuniótól való 1991-es függetlenedése óta az állam kezébe került javak visszaadásának programja időközben már lezárult.

A második világháború előtt körülbelül 85 ezer zsidó élt Lettországban, de az ország német megszállásakor 70 ezret közülük meggyilkoltak: egy részüket náci katonák - gyakran a lett katonaság segítségével - ölték meg, másik részük pedig valamelyik koncentrációs táborban halt meg.

Raivis Dzintars, a Nemzeti Szövetség alelnöke elmondta, hogy Berzins személyes döntése volt a távozás a minisztérium éléről. A pártnak nem áll szándékában elhagyni a koalíciót, és a kormányfő is úgy nyilatkozott, hogy meg akarja őrizni annak egységét.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.