2012. június. 06. 13:01 MTI Utolsó frissítés: 2012. június. 06. 12:50 Világ

Szigorúbban büntetik az orosz rendezvényeken elkövetett szabálysértést

Megemelte a tömegrendezvényeken elkövetett szabálysértések büntetési tételeit az orosz parlament felsőháza szerdán. A felsőház csaknem egyhangúlag hagyta jóvá az erről szóló indítványt: 132 szenátor voksolt mellette, egy politikus szavazott nemmel, egy pedig tartózkodott.

A javaslatot az alsóház (duma) már jóváhagyta. A módosítást még az orosz államfőnek is alá kell írnia, hogy életbe léphessen.

A kormányzó Egységes Oroszország párt kezdeményezte a módosítást, amelynek alapján jelentősen megemelik a tömegrendezvényeken elkövetett szabálysértések büntetési tételeit. Magánszemélyek akár háromszázezer rubelt (körülbelül 2,1 millió forintot) is fizethetnek, vagy maximum kétszáz óra közmunkára ítélhetők, ha a bíróság szerint szabálysértést követtek el tüntetésen, békés felvonuláson, vagy bármilyen más megmozduláson.

A hivatalos személyek büntetése elérheti a 600 ezer rubelt (4,2 millió forintot). A javaslat egyebek között megtiltja, hogy a rendezvényeken részt vevők eltakarják az arcukat. Szabálysértést követ el továbbá az, aki ittas állapotban van jelen a megmozduláson, illetve szeszes italt vagy önvédelmi eszközt tart magánál.

A szabálysértésekért kiszabható büntetési tételek korábban néhány ezer rubelt tettek ki Oroszországban. Az ellenzék kezdettől fogva hevesen ellenezte a módosítást.

 

Hirdetés
Gazdaság Sztojcsev Iván 2025. január. 08. 11:41

Lázár bejelentette: 20 perc késés után visszajár a vasúti jegyár fele, buszt küldenek nyáron a vonat helyett, ha nincs klíma

Tíz vállalással indította el Lázár János az évet: a miniszter bejelentette, hogy júniustól 20 percnél nagyobb késés után visszajár a jegyár fele, buszos rásegítéssel készülnek a nyári főszezonra, és mellékesen azt is elmondta, hogy decemberben a GYSEV-ben még nagyobb tulajdonrészt szerzett a magyar állam, úgyhogy több dunántúli megye teljes hálózatát átadják.