Világ MTI 2012. június. 04. 17:36

Csillagászati összeget költött fegyverekre Szíria

Több mint egymilliárd dollár értékben importált fegyvereket az utóbbi egy évtizedben Szíria. A vásárlás mértéke a szóban forgó időszak második felében majdnem hétszer akkora volt, mint az elsőben - derül ki a Stockholmi Békekutató Intézet hétfőn megjelent tanulmányából.

A jelentés készítői a 2002 és 2011 közötti időszakot vizsgálták. Megállapították, hogy Damaszkusz fegyverimportja néhány éven belül jelentősen megemelkedett: 2007 és 2011 között összesen 580 százalékkal több fegyvert vásárolt Szíria, mint a 2002 és 2006 közötti intervallumban. Az utóbbi öt évben a szállítmány 78 százaléka Oroszországból, 17 százaléka Fehéroroszországból, míg öt százaléka Iránból érkezett.

Az elmúlt egy évtizedben Moszkva összesen 850 millió dollár értékben adott el fegyvert Damaszkusznak, míg a második legnagyobb beszállító Fehéroroszország volt 196 millió dolláros exportjával, harmadik a sorban Irán (109 millió dollár), a negyedik pedig Észak-Korea (30 millió dollár) - olvasható a SIPRI "fegyverkezésről és lefegyverzésről" készített 2012-es évkönyvében.

Szíriai felkelők az utcán
AP

A szíriai fegyverimport drasztikus emelkedését jól mutatja, hogy míg 2002-ben Damaszkusz 17 millió dollárt költött külföldi gyártmányú fegyverekre, addig 2011-ben ez az összeg elérte a 291 millió dollárt.

Az import túlnyomó részét különféle rakéták, légvédelmi rendszerek, szenzorok, repülőgépek és hajók teszik ki. 2008 óta elsősorban a rakéták és légvédelmi rendszerek behozatala nőtt jelentősen.

A Szíria és Oroszország közötti fegyverüzletek részleteiről egyik országból sem beszél senki.

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.