2012. május. 11. 09:55 MTI Utolsó frissítés: 2012. május. 11. 09:50 Világ

Két perui miniszter is belebukott a gerillák elleni harcba

Lemondott csütörtökön a perui védelmi és belügyminiszter, mivel sok bírálat érte őket a gerillák és a drogcsempészek elleni harc sikertelensége miatt.

Alberto Otarolát és Daniel Lozadát az ellenzék pártok azzal vádolták meg, hogy felelősség terheli őket 10 katona és rendőr haláláért, akik az utóbbi hetekben a dél-amerikai ország őserdei területén szélsőbaloldali gerillák rajtaütéseiben vesztették életüket. Ezek az esetek nagy felháborodást váltottak ki, és feszültséget szítottak a politikai elit köreiben.

Otarola, a védelmi tárca vezetője döntésének indoklásában kijelentette, távozásával lehetővé óhajtja tenni azt a kormányzati egységet, amely a kábítószer-csempészettel összefüggő cselekmények elleni küzdelem sikeréhez szükséges.

Elemzők véleménye szerint a kormány azért vallott kudarcot, mert a felforgató eszmék hirdetése elleni harc stratégiája mellett döntött, holott az ország  ellensége ma a drogcsempészet. A Fényes Ösvény elnevezésű perui szélsőbaloldali szervezet, hasonlóan a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erőkhöz (FARC) jórészt a drogcsempészetből fedezi működésének a költségeit.

A két miniszternek szombaton kellett volna megjelennie a parlamentben, ahol bizalmatlansági indítványt nyújtottak volna be ellenük, és várhatóan elegendőek lettek volna a leváltásukra szavazó képviselők.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.