2012. április. 24. 16:24 MTI Utolsó frissítés: 2012. április. 24. 16:08 Világ

Elkobzott lakások: újabb haladékot kér Románia

Újabb féléves haladékot kért a román kormány az Emberi Jogok Európai Bíróságától a kommunizmus idején elkobzott ingatlanokkal kapcsolatos jogorvoslat működőképessé tételéhez - közölte kedden Dan Suciu kormányszóvivő.

Az ügyben több mint ezer panaszos perelte be Romániát a strasbourgi bíróságon, mert elégedetlenek voltak a visszaszolgáltatás ütemével és a megítélt kárpótlással.

A bíróság 2010 végén egy úgynevezett pilot-ítéletet hozott Románia ellen. Az ilyen ítélet célja az, hogy modellként szolgáljon az összes hasonló esetre. A strasbourgi bíróság egyúttal felfüggesztette az azonos tartalmú ügyek tárgyalását 18 hónapra, ugyanakkor felszólította Romániát, hogy 2012. június 12-ig tegye működőképessé az államosított ingatlanokkal kapcsolatos jogorvoslati rendszerét.

Ha a felszólításnak a tagország nem tesz eleget, az összes hasonló ügyre automatikusan ugyanazt az ítéletet adja a bíróság. A pilot-ítélet alapján Romániának több mint 180 ezer eurós kártérítést kellett kifizetnie a felpereseknek.

A másfél éves terminusnál általában rövidebb határidőket szabott meg a bíróság más pilot-ítéletek esetében. Kormányzati források szerint Románia mégis megpróbál további hat hónapos haladékot kérni Strasbourgtól, amely már a parlamenti választások után egy másik kormány idején járna le. Az ingatlanvagyon-visszaszolgáltatási ügynökség három hónappal a határidő lejárta előtt dolgozta ki új restitúciós törvényjavaslatát, amelyet a kormány közvitára bocsátott.

A tervezet szerint Románia leállítaná az államosított ingatlanok természetbeni visszaszolgáltatását, az azokért fizetendő kárpótlást pedig a piaci érték 15 százalékára korlátozná. Az április 11-én közvitára bocsátott tervezet élénk politikai visszhangot és heves tiltakozást váltott ki Romániában, a kormánykoalícióban sincs egyetértés róla.

A kormányban részt vevő Romániai Magyar Demokrata Szövetség jelezte, csak olyan megoldást tud támogatni, amely lehetővé teszi a még létező ingatlanok természetbeni visszaszolgáltatását, legfeljebb a már lebontott épületek esetében lehet szó a kártérítés korlátozásáról.

A kormány keddi ülésén sem fogadta el a jogszabályt. A Mediafax hírügynökség értesülései szerint a kormány elemzi annak lehetőségét, hogy a már leadott kérvények esetében folytatódjék a restitúció és újabb jogvesztő terminust állapítsanak meg a természetben visszaadható ingatlanok igénylésére.

A román szenátus - amelyben immár az ellenzék van többségben - közben vizsgálóbizottságot hozott létre az ingatlanvagyon-visszaszolgáltatási ügynökségnél elkövetett törvénytelenségek ügyében.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.