Három feketét lőtt le két férfi Oklahomában
Fejenként több mint 9 millió dolláros óvadékot rótt ki hétfőn Tulsában a bíró két fehér férfira, akit azzal gyanúsítanak, hogy a hét végén az oklahomai városban agyonlőtt három fekete férfit, további kettőt pedig megsebesített.
A nyomozásnak még nem sikerült egyértelműen megállapítania, hogy a gyilkosságokat rasszista indítékból követték-e el. Sajtóforrások szerint a két gyanúsított egyike, a 19 éves Jake England Facebook-bejegyzései arra utalnak, hogy a férfi bosszút akart állni az apjáért, akit két évvel ezelőtt egy fekete betörő gyilkolt meg.
Englandet és a lakótársát, a 32 éves Alwin Wattsot vasárnap egy lakossági bejelentés nyomán vette őrizetbe egy helikopterrel támogatott rendőrosztag. A két férfi nem tanúsított ellenállást. A rendőrség szerint England és Watts péntek hajnalban egy kisteherautóval körözött Tulsa túlnyomórészt feketék lakta városrészében és találomra lövöldözött a járókelőkre. Az áldozatok, akiknek életkora 31 és 54 év között volt, nem ismerték egymást.
A két gyanúsítottat a rendőrség a származása alapján fehérként kategorizálta, de több lap is megírta, hogy Jacob England valójában cherokee indián. A hétfői The New York Times szerint a férfi apjának gyilkosát, Pernell Jeffersont csak törvénytelen fegyverhasználat miatt ítélték el, emberölés miatt nem. Az idősebb England gyilkosát hat év szabadságvesztésre ítélték.
A The Washington Post hétfőn arról számolt be, hogy England barátnője januárban öngyilkos lett. Péntek este a Facebook-oldalán a tulsai lövöldöző is azzal fenyegetőzött, hogy önkezével vet véget az életének, mert olyan dolgokkal gyanúsították meg, amiket nem követett el. England nem árulta el, hogy milyen vádakat hoztak fel ellene.
Mély sebek Tulsában
A "faji" indíttatású gyilkosságok kérdése mély sebeket tépett fel Tulsában, ahol 1921-ben rasszista zavargások törtek ki. Fehérek rombolták le az egyik fekete negyedet, amelyben a The New York Times szerint több tucat, vagy talán több száz embert mészároltak le. A lap úgy tudja, hogy ez volt az egyik legvéresebb "faji" alapú incidens az Egyesült Államok történetében.
A gyilkosságok nyomán a megfélemlített tulsai feketék körében olyan indítvány is elhangzott, hogy a közösségnek magának kellene kézbe venni az igazságszolgáltatást. Az oklahomai incidens tovább növelte az Egyesült Államokban a "faji" csoportok közötti feszültséget, amelyet egy fekete tizenéves, Trayvon Martin halála váltott ki. A fiút egy félig fehér, félig perui származású önkéntes rendész, George Zimmerman lőtte le február végén a floridai Sanfordban. Az elkövetőt, aki önvédelemre hivatkozott, azóta sem állították bíróság elé, ami országszerte tiltakozást váltott ki.
Egy radikális fekete szervezet pénzjutalmat ígért annak, aki kézre keríti a rejtőzködő Zimmermant, lapjelentések szerint az ő védelmére viszont náci csoportok szervezkednek.
Új fordulat az ügyben, hogy a Martin-gyilkosság körülményeit vizsgáló különleges ügyész, Angela Corey hétfőn bejelentette: az eredeti tervekkel ellentétben nem viszi a nagyesküdtszék elé az ügyet. Az incidenssel kapcsolatban feltárt tényeket és bizonyítékokat kedden tanulmányozta volna a sanfordi nagyesküdtszék. Ezek után kizárólag Corey-tól függ, hogy vádat emelnek-e Zimmerman ellen.