Hollandia hazarendeli suriname-i nagykövetét
Hollandia hazahívja suriname-i nagykövetét, tiltakozásul amiatt, hogy volt gyarmatának parlamentje szerdán törvényt fogadott el, amely felmenti Desire Delano Bouterse elnököt, volt diktátort az általa 1980-88 között vezetett katonai diktatúra idején elkövetett gyilkosságok alól.
Uri Rosenthal külügyminiszter konzultációra hazarendelte Aart Jacobi nagykövetet - közölte csütörtökön egy minisztériumi szóvivő.
Bouterse 1980-ban katonai puccsal került az 1975-ben függetlenné vált dél-amerikai ország élére. Nyolc éven át kormányozta az országot, majd rezsimje 1990-91-ben rövid időre ismét hatalomra került, de azután a demokratikusan választott vezetők távozásra kényszerítették. 1992-ben Bouterse a hadsereg vezetéséről is lemondott. Néhány évvel később tanácsadói szerepkört kapott Jules Wijdenbosch elnök kormányzatában.
Boutersét 2007-ben bíróság elé állították, mert uralma alatt - 1982 decemberében - Paramaribóban elraboltak és meggyilkoltak öt újságírót, négy ügyvédet, valamint üzletembereket, szakszervezeti vezetőket, egy egyetemi oktatót és két katonatisztet, összesen 15 embert. Annak ellenére, hogy büntetőjogi per folyt ellene - és 24 vádlott-társa ellen -, 2010-ben ismét megválasztották elnöknek.
Az ország parlamentje most azzal vetett véget a pernek, hogy amnesztiatörvényt alkotott, amely felmenti Boutersét és minden hűséges emberét az 1980 és 1992 között elkövetett bármilyen bűncselekményért viselt felelősség alól. A jogszabály mentesít a felelősségre vonás alól minden olyan katonai vezetőt, aki részt vett az 1980-as puccsban.
A hágai minisztériumi szóvivő újságíróknak nyilatkozva azt mondta: Rosenthal miniszter szerint az amnesztiatörvény az áldozatok hozzátartozóinak arculcsapása. "Suriname-nak nemzetközi kötelezettsége kivizsgálni minden emberjogsértést, és elkövetőiket felelősségre vonni" - jelentette ki Job Frieszo szóvivő. A kormány megtiltotta a szóban forgó gyilkosságok minden gyanúsítottjának, hogy Hollandia területére lépjen.
Bouterse ellen 1999 óta jelentős mennyiségű kábítószer csempészéséért nemzetközi körözés van érvényben.