Törökország: bíróság előtt az ellenzékieket felköttető államelnök
Ankarában szerdán megkezdődött az 1980-as katonai puccs még életben lévő két vezetője elleni történelmi per.
Az egyik vádlott a puccsisták élén álló 94 éves Kenan Evren, akit 1982-ben államelnökké választottak. Vádlott-társa a 87 éves Tahsin Sahinkaya, a légierő egykori parancsnoka. Tekintettel magas életkorukra, egészségi okokból - mindketten kórházban vannak - felmentést kaptak a tárgyaláson való részvétel alól, vallomásukat videón keresztül tehetik meg. Ha beigazolódik ellenük az alkotmányos rend megdöntésének vádja, akkor életfogytiglani börtönbüntetés fenyegeti őket.
Török sajtójelentések szerint több mint ötszázan - köztük politikai pártok és szervezetek képviselői - kérelmezték, hogy magánvádlóként vehessenek részt a perben. Azt állítják magukról, hogy a puccsisták által elkövetett törvénysértések áldozatai.
Evrent kezdetben nemzeti hősként ünnepelte a török lakosság nagy része, mert a katonai hatalomátvétel véget vetett a bal- és jobboldali csoportok közötti, polgárháborúval fenyegető harcoknak. A későbbiekben azonban felelőssé tették a meggyanúsított aktivisták és támogatóik kínzásáért, és mert olyan alkotmányt vezetett be, amely korlátozta a szabadságjogokat, és formálisan is rögzítette a hadsereg hatalmát a politikában.
Még elevenen él az emberek emlékezetében, hogy annak idején Evren azzal a szónoki kérdéssel küldte bitófára a radikális aktivistákat, hogy "tovább etessük a terroristákat ahelyett, hogy felkötnénk őket?"
Hivatalos adatok szerint a puccsot követően 650 ezer embert börtönöztek be, és 230 ezer személyt állítottak katonai törvényszék elé. Háromszázan haltak meg a börtönökben, akik közül 171-et halálra kínoztak. Összesen 49 embert végeztek ki, köztük a 17 esztendős Erdal Erent, mert állítólag megölt egy katonát. Felakasztása elborzasztotta a törököket.
"Nem felejtünk, és nem bocsátunk meg" - volt olvasható a bíróság előtt megjelent több száz tüntető egyik transzparensén. A puccsisták elleni pert az tette lehetővé, hogy az iszlamista gyökerű kormánypárt (AKP) kezdeményezésére 2010-ben alkotmánymódosítást fogadott el a parlament. Ez eltörölte a 15. cikket, amely a puccs résztvevőit életük végéig felmentette a büntetőjogi felelősségre vonás alól.