2012. április. 02. 12:38 MTI Utolsó frissítés: 2012. április. 02. 12:34 Világ

A cseh kormánypárt honlapjára is lecsapott az Anonymous

Ismét számítógépes kalózok törték fel a legerősebb cseh kormánypárt, a Polgári Demokratikus Párt honlapját. A támadást most is az Anonymous csoport vállalta magára.

Az interneten hétfőn reggel nyilvánosságra került a párt tagjainak teljes névjegyzéke, személyi számokkal, mobiltelefonok számaival és más személyes adatokkal együtt. A polgári demokraták elnöksége közölte, hogy a párt bírósági úton védekezik majd az ismétlődő hackertámadások ellen.

Az előző, februári támadás után a Polgári Demokratikus Párt tagjainak jegyzékét, lakcímeit, pártbeli tisztségeit hozták nyilvánosságra a hackerek. Most az interneten hozzáférhetővé váltak a polgári demokraták elektronikus postacímei, beleértve különböző jelszavaikat is.

A támadásért mindkét esetben az Anonymous csoport vállalta a felelősséget. Az Anonymous így tiltakozik a hamisítás elleni kereskedelmi megállapodás (ACTA) elfogadása ellen. Csehország aláírta ugyan a nemzetközi szerződést, de annak elfogadását a kormányzat már két hónapja leállította.

A hackerek a párt tagjainak személyes adatait szétküldték a cseh sajtó szerkesztőségeinek azzal a felhívással, hogy tiltakozzanak az ACTA-megállapodás elfogadása ellen.

"Az párttagok személyes adatainak nyilvánosságra hozatalát teljes egészében elfogadhatatlan cselekedetnek tartjuk, amellyel az Anonymous csoport megmutatta, hogy a törvény melyik oldalán áll”. Az illegális tevékenység ellen jogi lépéseket tesznek - mondta Tomás Bartovsky, a párt szóvivője újságíróknak.

Az Anonymous csoport előző támadásait a rendőrség vizsgálja. Az eredmény még ismeretlen. Egyes korábbi lapértesülések szerint az sem kizárt, hogy a Polgári Demokratikus Párt adatbázisából származó adatok kiszivárogtatása nem a hackerek, hanem a párt belső köreiben mozgó emberek műve. A pártnál ezt tagadják.

 

Hirdetés