2012. március. 29. 17:32 MTI Utolsó frissítés: 2012. március. 29. 18:38 Világ

Öccsével együtt állították bíróság elé Berlusconit

Új per kezdődött csütörtökön Silvio Berlusconi volt olasz kormányfő ellen Milánóban.

A vád szerint Berlusconi segítséget nyújtott lehallgatott telefonbeszélgetések nyilvánosságra hozásához. Öccsével, Paolóval együtt áll a bíróság előtt. A médiacár ügyvédje a tárgyalás kezdetekor védence felmentését kérte, mert nézete szerint a vád tarthatatlan.

Az ügy egy 2005-ös pénzügyi botránnyal kapcsolatos nyomozással áll összefüggésben. Az Antonveneta bank felvásárlásakor szabálytalanságok derültek ki.

A vizsgálat során lehallgatták az egyik érintett telefonbeszélgetését Piero Fassino egykori baloldali külügyminiszterrel, majd a Berlusconihoz közelálló Il Giornale napilapban nyilvánosságra hozták a beszélgetés tartalmát. Az egykori miniszterelnököt azzal vádolják: ő játszotta át öccsének a dokumentumot azzal a céllal, hogy lejárassa Fassinót.

Berlusconi ellen két további per van folyamatban: az egyikben hivatali hatalommal való visszaéléssel és kiskorúval folytatott szexuális viszonnyal vádolják. A másikban a Mediaset konszernjével kapcsolatban elkövetett adócsalás a vád ellene. Egy harmadik pert a közelmúltban nyilvánítottak elévültnek, így már nem kell felelnie a brit ügyvéd, David Mills lefizetéséért.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.