2012. március. 19. 07:33 MTI Utolsó frissítés: 2012. március. 19. 07:32 Világ

Levágott emberfejeket találtak egy vágóhíd előtt Mexikóban

Feltételezhetően a mexikói drogbandák csatározásaiban meggyilkolt tíz áldozat levágott fejét találták meg a hatóságok vasárnap Acapulcótól északra, Teloloapan kisvárosban.

Guerrero állam ügyészségének közlése szerint a meggyilkolt hét férfi és három nő más testrészei egyelőre nem kerültek elő. Az áldozatok valamennyien 20 és 35 év közöttiek, a fejeket a helyi vágóhíd előtti utcán fedezték fel. Guerreróban a La Familia drogklán vív harcot a bűnszövetkezetből kivált  Los Caballeros Templarios (templomos lovagok) bandával a befolyási övezetekért.

A lefejezés immár bevett gyakorlat a mexikói drogkartellek közötti leszámolási akciókban: legutóbb március elsején találtak hasonló emberi maradványokat, akkor hét levágott emberi fejre bukkantak az észak-mexikói Durango állam egyik településének utcáján.

Felipe Calderón mexikói államfő hivatalba lépésekor, 2006-ban kíméletlen küzdelmet hirdetett a bűnözők ellen, s a rendőrség munkáját erősítendő mintegy 50 ezer katonát vezényelt át erre a feladatra. A drogbandák egymás közötti leszámolásainak, valamint a rendfenntartó erők és a bűnözők összecsapásainak következtében azóta több mint 50 ezer ember vesztette életét Mexikóban.

Hirdetés
Címkék
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.