Világ MTI 2012. március. 12. 16:09

Merkel nem vesz részt Sarkozy kampányában

A korábbi tervekkel ellentétben mégsem vesz részt Angela Merkel német kancellár Nicolas Sarkozy francia elnök választási kampányában - írta hétfőn a Handelsblatt.

A német üzleti lapot Sarkozy pártja, a konzervatív UMP arról tájékoztatta, hogy egyetlen kampányeseményt sem terveznek Merkel részvételével. A német kancellár pártjánál, a CDU-nál azt közölték, hogy "a labda a francia térfélen van", Sarkozy stábjából azonban mostanáig nem érkezett jelzés arról, hogy támogatásra lenne szükség Merkeltől.

A Handelsblatt szerint hivatalosan egyik fél sem jelenti majd be, hogy Merkel mégsem vesz részt a Sarkozy-kampányban, és mindkét oldal arra törekszik, hogy csendben feledésbe merüljön az elképzelés a két politikus nevének összevonásával Merkozy néven is emlegetett páros közös fellépéséről. A január végén bejelentett tervből azért nem lesz semmi, mert felmérések szerint a franciák kétharmada nem tartja jó ötletnek, hogy egy német kancellár korteskedjen náluk.

Sarkozy kampánytervezői arra építettek, hogy Merkel kiugróan népszerű Franciaországban, részvétele azonban azt a benyomást keltené a mérések szerint, mintha Sarkozy a jóval erősebb német partnerre támaszkodva próbálná magyarázni rossz bizonyítványát - írta a Handelsblatt.

Sarkozy Merkel nélkül próbálkozik
AP

A Merkozy-féle kampánykettős terve után a politikai térfél másik oldalán is formálódni kezdtek elképzelések. Nemrég elhangzott, hogy Sigmar Gabriel, a német szociáldemokraták elnöke besegít Francois Hollande francia szocialista elnökjelölt kampányába. Arról nem érkeztek jelentések, hogy a baloldal elállt volna a német-francia együttműködés tervétől.

A francia elnökválasztás első fordulóját április 22-én tartják. A közvélemény-kutatási adatok szerint Hollande a legesélyesebb jelölt.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.