Tadic állítólag választást akar kiírni május 6-ra
Szerbiai sajtóértesülések szerint Boris Tadic az elnökválasztások kiírását fontolgatja.
Szerbiában május 6-án lesznek a parlamenti választások és az ország népe egyúttal megválasztja Szerbia új köztársasági elnökét is - állítja a belgrádi Blic című újság pénteki internetes kiadása.
A B92-es belgrádi hírügynökség szintén ezt a forgatókönyvet valószínűsítette pénteken, de ezt az információt azzal egészítette ki, hogy "erről még nem született végleges döntés".
A B92-es hírforrásai szerint Boris Tadic szerb köztársasági elnök, aki egyúttal a Demokrata Párt vezetője is, még mindig nem döntötte el véglegesen, hogy idő előtt megválik-e tisztségétől csak azért, hogy az elnökválasztásokat is a parlamenti és a helyhatósági választásokkal egy időben tarthassák meg. Ezt egyébként takarékossági és politikai megfontolások is indokolnák - vélik egyes belgrádi hírmagyarázók.
A B92 úgy értesült, hogy a Demokrata Pártban "rendkívül komolyan fontolgatják az elnökválasztások kiírását, de végleges döntés még nincs róla". A B92 úgy tudja, hogy "az erről szóló döntés szombaton, a Demokrata Párt főbizottságának ülésén esedékes, vagy néhány napon belül". Tadicnak egyébként ez év őszén jár le az ötéves megbízatása.
Slavica Djukic Dejanovic, a szerb parlament elnöke korábban jelezte, hogy a parlamenti és helyhatósági választásokat időpontját március 13-án jelentik be. Dejanovic azt valószínűsítette, hogy a parlamenti és helyhatósági választásokat április 29-én, vagy május 6-án fogják megtartani. A képviselőházi választások kiírására a parlament elnöke jogosult, míg az elnökválasztások dátumának kijelölése a szerb köztársasági elnök feladata az alkotmány értelmében.
Boris Tadicot 2008. február 3-án választották meg Szerbia elnökévé: a választások második fordulójában győzte le Tomislav Nikolicot, a Szerb Radikális Párt akkori elnökjelöltjét.