Világ MTI 2012. március. 05. 12:58

Bíróság elé állították a volt izlandi kormányfőt

Megkezdődött hétfőn Reykjavíkban a volt izlandi miniszterelnök elleni büntetőper. Geir Haardét azzal vádolják, hogy a 2008-as pénzügyi válságban nem tett meg mindent az izlandi bankrendszer összeomlásának megakadályozásáért.

Haarde a hivatalban lévő és volt kormánytagok ügyében eljáró különbíróság, a Landsdomur előtt kijelentette, hogy az ellene felhozott vádak alaptalanok, és visszautasítja azokat. Felhívta a bíróság figyelmét arra: most először van lehetősége elmondani álláspontját az ügyben.

A bíróság eredetileg, tavaly szeptemberben hat vádpontot vizsgált Haarde ellen, de ezekből akkor ejtett kettőt, miszerint "súlyosan megszegte kötelességét az izlandi pénzügyi intézményekre leselkedő súlyos fenyegetéssel kapcsolatban", és "nem kezdeményezte, hogy a kormány elemezze a pénzügyi kockázatokat". A bíróság ezt azzal indokolta, hogy a két vádpontban leírtak nem minősülnek bűncselekménynek.

Geir Haarde
AP / Arni Torfason

Haarde 2006-tól a közvélemény által kikényszerített lemondásáig, 2009 elejéig volt miniszterelnök a jobboldali Függetlenségi Párt élén. Független szakértők 2010-ben hozták nyilvánosságra azt a jelentésüket, amely az izlandi pénzügyi válság és a bankszektor összeomlásának okait vizsgálta.

A szakértők Haarde mellett három másik politikust neveztek meg felelősként, de a reykjavíki parlament úgy ítélte meg, hogy csak a volt kormányfő ellen indokolt eljárást indítani. A szigetország történetében a Haarde-ügy az első, amelyet a Landsdomur bíróság tárgyal. A per valószínűleg március közepéig tart, utána hat héten belül várható ítélethirdetés.

Haarde még egy tavaly nyáron adott interjúban hangoztatta, hogy "bohózat" az ellene indított eljárás, és azt politikai ellenfelei kezdeményezték.

Vezető izlandi bankok a válság előtt féktelenül terjeszkedtek, és ez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a Lehman Brothers amerikai nagybank 2008-as összeomlása után ők is bedőltek, súlyos adósság- és devizaválságba sodorva a kis országot.

Hirdetés