Berlinben, Rómában és Londonban egyaránt cáfolták hétfő délután, hogy négy európai konzervatív vezető megállapodott volna a francia szocialista elnökjelölt, Francois Hollande "bojkottálásában". Korábban hasonló cáfolatot tettek közzé Madridban is.
A Der Spiegel legfrissebb számának értesülése szerint ugyanis Angela Merkel német kancellár, továbbá Mario Monti olasz, Mariano Rajoy spanyol és David Cameron brit miniszterelnök megegyezett abban: a francia elnökválasztásig nem fogadják Francois Hollande-ot, az ellenzéki Szocialista Párt elnökjelöltjét.
Martine Aubry, a francia Szocialista Párt főtitkára megerősítette ezt az információt, mint mondta, Francois Hollande "udvariassági találkozót" kért Merkeltől, aki ezt visszautasította. Aubry ugyanakkor azt mondta: "Tény, hogy ilyen még nem történt, de nem kell felfújni, senkinek nincs kétsége afelől, hogy Nicolas Sarkozy mindenekelőtt a konzervatívok jelöltje" - fogalmazott a baloldali pártvezető.
Steffen Seibert német kormányszóvivő nyilatkozatában cáfolta, hogy ilyen jellegű megállapodás jött volna létre, és a hamburgi hetilap értesülését hamisnak nevezte. A szóvivő azt azonban elismerte, hogy Merkel diplomáciai naptárjában az elkövetkező hetekben Francois Hollande fogadása nem szerepel.
"Európa valamennyi kormányfője szabadon és önállóan dönthet arról, hogy fogadja-e Hollande-ot, vagy nem" - hangoztatta Steffen Seibert, aki ismét megerősítette, hogy Angela Merkel kancellár és egyben a Német Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke a francia elnökválasztási kampányban konzervatív pártbarátját, a hivatalban lévő államfőt, Nicolas Sarkozyt támogatja. Ennek kapcsán utalt arra, hogy a kancellár szorosan együttműködött Sarkozyvel az euróválság rendezése érdekében.
Felhívta a figyelmet arra is, hogy Hollande az ellenzéki Német Szociáldemokrata Párt (SPD) tavalyi kongresszusán arra szólított fel, hogy a 2013-as parlamenti választásokon Németországban a jelenlegi konzervatív-liberális koalíció helyett új kormányt válasszanak. "Akkoriban nem emeltünk panaszt e kijelentés miatt" - hangoztatta a szóvivő, hozzátéve: ily módon most sem panaszkodhat senki, ha a kancellár pártbarátja mellett teszi le a garast.
Ennél is egyértelműbben határolódott el a Der Spiegel értesülésétől az olasz kormány. Római kormányforrások közlése szerint Olaszország elutasít mindenfajta "bojkottot" Hollande személyével kapcsolatban. A közelmúltban egy szakértői kormány élére miniszterelnökké választott Monti nem tagja egyetlen pártnak sem, és nem kíván más országok pártpolitikájába beavatkozni - fogalmaztak az idézett források.
Ugyancsak cáfolta a német hetilap értesülését a brit parlamentben David Cameron kormányfő is. Egy ellenzéki képviselő interpellációjára válaszolva Cameron hangoztatta, hogy nem tud semmifajta titkos megállapodásról a francia elnökjelöltre vonatkozóan.
Hollande - akinek a közvélemény-kutatások szerint jó esélye van arra, hogy megnyerje a választást Sarkozy jelenlegi államfővel szemben - korábban közölte: megválasztása esetén felülvizsgálja a frissen elfogadott uniós fiskális paktumot.