Állítólag 1-2 éve lehet hátra a venezuelai elnöknek
Megoperálták a venezuelai elnököt egy havannai kórházban - közölték nem hivatalos caracasi források. Hugo Chávez állapotáról hivatalos jelentést egyelőre nem adtak ki.
A műtétet elvégző orvosi csoporthoz közel álló forrás szerint a feltáró jellegű beavatkozás 90 percig tartott a Cimeq kutatókórházban. Ugyanott kezelték rákbetegség miatt tavaly júniusban, és utána azt nyilatkozta, hogy megszabadult a halálos kórtól.
Február 21-én azonban az elnök bejelentette, hogy valószínűleg ismét rosszindulatú daganatot fedeztek fel a medencéjében, ugyanott, ahonnan tavaly egy baseball-labda nagyságú rákos tumort távolítottak el.
A Stratfor amerikai magán hírszerző és stratégiai elemző cég engedély nélkül közzétett üzentváltásaiban Chávez állapotáról is szó van. Az egyik, kedden közzétett távirat szerint orosz és kubai orvosok azt jósolták: egy vagy két éve van hátra Cháveznek.
Egy brazil újságíró - meg nem nevezett brazil orvosok vizsgálataira hivatkozva - azt írta a blogjában, hogy Chávez rákja az áttétek szakaszába fejlődött.
Venezuelában elnökválasztást tartanak idén októberben. Chávez esélyei jók, de ha az egészségi állapota miatt nem vehet részt benne, megnőnek az egységes jobboldali ellenzék nyerési lehetőségei, ami valószínűleg fordulatot hozna az ország baloldali szövetséget építő külpolitikájában. A fordulat fő vesztese Kuba lenne.