2012. február. 10. 19:27 MTI Utolsó frissítés: 2012. február. 10. 19:20 Világ

Ma is több ezren tüntettek a korrupció ellen Szlovákiában

Ismét nagy tömegeket vonzott utcára Szlovákia több városában a politikai korrupció elleni tiltakozássorozat pénteken. A pozsonyi tüntetésen megtapsolták Zák-Malina Hedvig nevét.

A tiltakozások központjának számító szlovák fővárosban délután kezdődött a tüntetés. A tömeg az 1989-es rendszerváltás idején megvalósult tüntetéseknek is otthont adó Szlovák Felkelés Terének nagyjából harmadát töltötte be. Az első becslések szerint a tiltakozáson 3-4 ezer ember vett részt.

A téren összegyűlt tömeg plakátjain egyebek mellett a "Közvetlen demokráciát", "Nyitott polgári alkotmányt" és "Büntetőjogi felelősségre vonást" követelő feliratok voltak olvashatóak.

A megmozduláson "A magyar fiatalok is itt vannak" transzparenssel tüntetve ott volt a VIA Nova ICs ifjúsági szervezet több tagja.

"Generációváltást akarunk a politikában és azt, hogy végre megtisztuljon a politikai élet Szlovákiában" - magyarázta a tüntetésen való résztvételüket Gubík László, a szervezet vezetője.

A szónokok sorában ismert közéleti személyiségek váltották egymást. Köztük volt Zuzana Wienk, a Fair Play szövettség vezetője, aki Zák-Malina Hedvig megveretéséről is szót ejtett.

"Ebben az országban olyan abszurd dolgok történnek, hogy tovább folyik az eljárás a megvert lánnyal szemben, ebben az országban 100 milliárdok tűnhetnek el nyomtalanul, ebben az országban a jog feje lehet egy olyan ember, akiről bebizonyosodott, hogy kapcsolatokat ápol az albán maffiával" - mondta a legfelsőbb bíróság elnökére utalva. Úgy fogalmazott: az ország vezetése adósa a polgárainak.

A tömeg tapssal jutalmazta Zuzana Wienket, amikor többször is példaként hozta fel Zák-Malina Hedvig esetét. "Ő egyedül volt, de mi sokan vagyunk, változtatni tudunk a helyzeten" - fogalmazott.

A szervezők bejelentették: február 17-ig adnak időt a kormánynak arra, hogy érdemi módon reagáljon a követeléseikre. A követelések sorában a politikai élet megtisztítása, a Gorilla-dosszié kivizsgálása és az érintettek felelősségre vonása mellett az előrehozott választások őszre való halasztása és a Legfelsőbb Bíróság vezetőjének menesztése is szerepelt. Követeléseik nem teljesítése esetén, február 19-re újabb tüntetést helyeztek kilátásba.

A Gorilla-botrány tavaly decemberben robbant ki azután, hogy a Gorilla-dosszié néven elhíresült, állítólag titkosszolgálati lehallgatások leiratára alapozódó irat nyilvánosságra került. A Gorilla-dossziéban leírtakat teljes egészükben még nem bizonyították, de azok eredetiségét több közszereplő, köztük Daniel Lipsic belügyminiszter is megerősítette.

Hirdetés
hvg360 Lengyel Tibor, Gergely Márton 2025. január. 08. 09:30

Orbán csapdában: hogy erősnek látszódjon, tíz napig nyaralnia kell

Senki sem gondolta, hogy Orbán Viktor szó szerint érti a 2025-ös repülőrajtot, és Indiába utazik. Valójában Magyar Péter vett igazi startot, aki az előrehozott választásokkal olyan témát talált, aminek realitása ugyan nincs, de a kormánypártot és az ellenzékét is defenzívába tudta vele kényszeríteni.