Jobs és a drog: nyilvános a néhai Apple-vezér FBI-aktája
Nyilvánosságra hozták Steve Jobs FBI-aktáját, benne egy átvilágítás adatait 1991-ből és egy 1985-ös bombafenyegetés részleteit. A néhai Apple-vezér drogfogyasztásáról is szó van az iratokban, amelyek korábban titkos minősítésűek voltak.
Az átvilágítást a kilencvenes évek elején azelőtt végezték el, hogy a néhai Apple-vezért az elnöki exporttanács elnökévé választották George H. W. Bush hivatali ideje alatt.
Az iratok között vannak a barátaival és kollégáival készített interjúk, amelyekből azt próbálták leszűrni, van-e bármi Jobs múltjában, amivel zsarolható lenne. Több mint 29 embert faggattak ki, köztük a szomszédait.
Van, aki megemlítette, hogy Jobs drogozott korábban, LSD-t fogyasztott iskolai évei alatt. Mások azt állították: nem volt megbízható, megkérdőjelezték a becsületességét, és állították, hogy képes elferdíteni a valóságot céljai eléréséért.
Egy nő azt mondta róla, hogy csak egy kis bort ivott, de nem kábítószerezett. Egy másik forrás azt állította: lehet, hogy Jobs a 60-as, 70-es években kísérletezett drogokkal, de ez az akkori generáció sajátja volt. Egy harmadik beszámoló szerint igenis drogozott, marihuánát és LSD-t használt - olvasható a foxnews.com-on.
A munkatársai közül valaki úgy jellemezte, hogy szigorú, de igazságos főnök volt, és odafigyelt mások problémáira. Egy másik kolléga viszont azt mondta, hogy időként elutasító volt.
A nem túl kedvező vélemények ellenére semmi akadálya nem volt annak, hogy Jobs megkapja az elnöki posztot - olvasható a wired.com-on.
Az átvilágítás idején Jobs egyébként a Next és a Pixar cégek elnöke volt. Saját lakása volt a New York-i Central Parkban, valamint két háza, Woodside-ban és kaliforniai Palo Altoban. Ebben az időben készült feleségül venni Laurene Powellt, akitől később három gyermeke született.
Az aktában vannak adatok arról a bombafenyegetésről is, amelyet 1985 februárjában kapott Jobs. Valaki egy nyilvános telefonról hívta a San Franciscó-i reptér garázsából, és egymillió dollárt követelt tőle. A fenyegető állította, hogy Jobs birtokán három bombát rejtett el, és egy negyedik is robbanhat, ha szól a rendőröknek – nem így lett: Jobs nem hitt a telefonálónak, szólt viszont az FBI-nak, amelynek az emberei átkutatták a házát.
Az FBI-akta korábban titkos volt, később megszüntették ezt minősítését. Az iratokban szerepelő neveket kitakarták a nyilvánosságra hozatal előtt.
Steve Jobs 2011 októberében hunyt el, hasnyálmirigyrákja volt.