2012. január. 23. 16:14 MTI Utolsó frissítés: 2012. január. 23. 17:27 Világ

Katasztrofális földrengés fenyegeti Tokiót

Hetven százalék az esélye annak, hogy a következő négy évben a Richter-skála szerinti 7-es erősséget meghaladó földmozgás rázza meg a japán fővárost a Tokiói Egyetem földrengéskutató intézetének hétfőn közölt tanulmánya szerint.

A japán kormány korábbi számításai hasonló valószínűség lehetőségét vetették fel, de négyéves helyett három évtizedes távlatban. A kabinet becslése szerint közel 11 ezer halálesettel és 850 ezer épület megsemmisülésével járna egy 7,3-as erősségű földrengés a Tokiói-öböltől északra.

Az egyetem kutatói kimutatták, hogy a tavaly márciusi szökőárat kiváltó, 9-es erősségű és 23 ezer halálos áldozatot követelő nagy tóhokui földrengést követően jelentősen fokozódott a szeizmikus tevékenység a szigetország Tokiót is magába foglaló Kantó régiójában: a 3-asnál erősebb földmozgások száma ötszörösére nőtt azóta.

Egy kormánytisztviselő elmondta, az egyetem a kabinetétől eltérő modellt alkalmazott számításai során. A kormány kutatásai nem számoltak a március óta végzett szeizmikus mérések adataival.

A csendes-óceáni úgynevezett Tűzgyűrűn elhelyezkedő Japánban következik be minden ötödik 6-osnál erősebb földrengés a világon. Tokiót legutóbb 1923-ban rázta meg jelentős erejű földmozgás, akkor 140 ezren vesztették életüket és 600 ezer lakás pusztult el a 7,9-es erősségű rengésben, s az azt követő tűzvészben.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.