2012. január. 06. 13:15 MTI Utolsó frissítés: 2012. január. 06. 14:56 Világ

Nem mond le az orosz választási bizottság elnöke

Nem hajlandó eleget tenni a választási csalások miatt tiltakozók követelésének, és nem mond le az orosz Központi Választási Bizottság elnöke. Vlagyimir Csurov azt mondta, hogy csak az ország vezetőire hallgat. Az Eho Moszkvi rádiónak adott nyilatkozatában közölte: ki akarja tölteni mandátumát, amely négy év múlva jár le.

Moszkvában és több más orosz városban tüntetők tízezrei követelték Csurov lemondását a december 4-i parlamenti választásokon elkövetett állítólagos csalások miatt. Csurov közölte: felülvizsgálják az állítólagos jogsértéseket, és az eddig feltárt csalások ügyében már intézkedtek.

"Minden nagygyűlés politika, márpedig én nem foglalkozom politikával" – jelentette ki Csurov a tüntetők követeléseire reagálva. A Központi Választási Bizottság elvileg független és pártatlan szerv.

Alekszej Kudrin volt pénzügyminiszter, aki továbbra is közel áll Vlagyimir Putyin kormányfőhöz, szintén csatlakozott a Csurov távozására vonatkozó követeléshez, ami arra utal, hogy a Kreml esetleg Csurov menesztésével akarja lecsendesíteni a népharagot.

Csurov azzal érvelt, hogy a törvény értelmében mandátuma végéig nem meneszthető. Arra a kérdésre, hogy lemond-e, ha Vlagyimir Putyin kormányfő vagy Dmitrij Medvegyev elnök kéri erre, azt felelte: "Majd akkor beszélünk erről, ha kérni fogják".

Csurov, aki Putyin beosztottja volt az 1990-es évek elején, amikor még szentpétervári hivatalnok volt, a "Putyinnak mindig igaza van" kijelentéséről híresült el.

Hirdetés
Gazdaság Sztojcsev Iván 2025. január. 08. 11:41

Lázár bejelentette: 20 perc késés után visszajár a vasúti jegyár fele, buszt küldenek nyáron a vonat helyett, ha nincs klíma

Tíz vállalással indította el Lázár János az évet: a miniszter bejelentette, hogy júniustól 20 percnél nagyobb késés után visszajár a jegyár fele, buszos rásegítéssel készülnek a nyári főszezonra, és mellékesen azt is elmondta, hogy decemberben a GYSEV-ben még nagyobb tulajdonrészt szerzett a magyar állam, úgyhogy több dunántúli megye teljes hálózatát átadják.