Világ 2011. december. 24. 11:22

Megörökölte apja legfőbb címét a fiatal koreai diktátor

Először nevezte a hadsereg főparancsnokának a múlt hét végén elhunyt észak-koreai diktátor legkisebb fiát, Kim Dzsong Unt szombaton a helyi sajtó.

Eddig ez a cím a néhai Kim Dzsong Ilnek járt. A hatalmon lévő Koreai Munkapárt központi lapja, a Rodong Szinmun szombati vezércikkében azt írta, hogy Kim Dzsong Unt a hadsereg főparancsnoki tisztségébe emelik, és a néppel együtt véghez viszik a megkezdett forradalmat Észak-Koreában.

A lap kiemelte az utód stratégiai és tábornoki képességeit is. Elemzők szerint az, hogy Kim Dzsong Unt nyíltan a hadsereg főparancsnokának nevezték azt mutatja, hogy sikerült neki teljes mértékben összpontosítani a hatalmat, hiszen a Kim dinasztia legfőbb támasza mindig is a hadsereg volt Észak-Koreában.

Kim Dzsong Un - a nagy utód
MTI / Xin Hua

Phenjanban hétfőn közölték, hogy két nappal korábban szívinfarktusban meghalt Kim Dzsong Il. Úgy tudni, hogy 69 éves volt. Azóta az állami sajtó a legfiatalabb Kimről, aki legfeljebb 30 éves, azt írta, hogy ő a "nagy utód". Azt is megemlítették, hogy a párt központi katonai bizottságának elnökhelyettese.

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.