Világ MTI 2011. december. 22. 09:14

Dél-Korea enyhülést keres Észak-Koreával

Dél-Korea nem ellenséges északi szomszédjával szemben - jelentette ki Ri Mjung Bak dél-koreai elnök csütörtökön, magyarázva az utóbbi napokban Szöul által tett gesztusokat.

"Az észak-koreai rezsim gyors stabilizálódása szomszédainak is érdeke" - hangsúlyozta a politikus, hozzátéve, hogy nagyobb rugalmasság várható Dél részéről Északkal kapcsolatban. A felesleges feszültséget az Egyesült Államok, Kína és Japán is el akarja kerülni, hiszen Phenjan atom- és vegyi fegyverekkel, jelentős arzenállal és 1,2 millió fős hadsereggel rendelkezik.

Ri együttérzéséről biztosította az észak-koreaiakat vezetőjük, Kim Dzsong Il halála miatt, valamint nyomatékosította, hogy idén nem csinálnak karácsonyi díszkivilágítást a közös határ mentén. A kommunista Észak-Korea ez utóbbit a lélektani hadviselés részének tekinti. A Korea-közi kapcsolatok jelentősen romlottak Ri 2008-as hivatalba kerülése után, mivel az elnök az észak-korai nukleáris program felszámolásához kötötte a segélyeket, Phenjan pedig elutasítja ezt a politikát.

Nagyítás-fotógalériánk Észak-koreai mindennapokról - kattintson a képre!
AP

Eközben Észak-Korea továbbra is gyászol, illetve az utódlást készíti elő. Egyelőre nincs jele annak, hogy bárki is megkérdőjelezné Kim Dzsong Il legkisebb fiának, Kim Dzsong Unnak a hatalomátvételét. Az állami média is megpróbálja felsorakoztatni mögötte az észak-koreaiakat, "a párt, a hadsereg és a nép kiváló vezetőjének, valamint nagyszerű utódnak" nevezve a férfit. Amerikai és dél-koreai katonai tisztségviselők szerint eddig nem történt szokatlan katonai csapatmozgás Északon.

Hirdetés
hvg360 Fülöp István 2024. december. 02. 06:30

Kivéreztetett önkormányzatok: durva helyiadó-emelésbe kezd több kerület és város, hogy pótolja az elvont pénzeket

Évek óta tart az önkormányzatok kivéreztetése a kormány által, elég csak az iparűzési adó felfüggesztésére vagy a különleges gazdasági övezetek kijelölésére gondolni. A jelek szerint több budapesti kerület és megyei jogú város komolyan vette Navracsics Tibor tanácsát, és januártól egyes helyi adók jelentős emelésével kompenzálja az elvont pénzeket. Megnéztük, hol, mennyivel nőnek a ezek a közterhek.