2011. december. 06. 22:10 MTI Utolsó frissítés: 2011. december. 06. 21:59 Világ

Visszamenne Szlovákiába az állampolgárságától megfosztott 99 éves magyar tanítónő

Még gyenge, de megerősödése után vissza akar térni rimaszombati otthonába a csaknem százéves Tamás Aladárné, akit szlovák okmányainak a leadására szólítottak fel, miután felvette a magyar állampolgárságot. Az asszonyt a lánya múlt szombaton hozta Magyarországra, és jelenleg a saját lakásában ápolja.

Fehér Csabáné (Tamás Judit) kedden az MTI-nek azt mondta: nemcsak az édesanyját hozta magával Magyarországra, hanem a 66 éves húgát is. Hozzátette, hogy régóta a húga vigyáz az édesanyjukra, ezért természetesnek tartotta, hogy mindkettőjüket magához vegye, "amíg a dolgok valahogy rendeződnek”. Elmondta, hogy édesanyjuk a múlt pénteken kapta meg a hatóságoktól azt a levelet, amelyben felszólították, hogy adja le szlovák papírjait, de a hirtelen jött stressztől olyan rosszul lett, hogy azonnal lépni kellett.

"Másnap értük mentem, azóta igyekszem a lehető legnagyobb nyugalmat biztosítani a mama számára" - mondta az asszony. Hozzátette: édesanyja injekciókat kap, hogy megnyugodjon, erősödjön, és amikor kicsit jobban van, rögtön azt kérdezi, mikor mehet vissza Rimaszombatba. Képtelen megérteni, hogyan fordulhatott elő, hogy tőle, aki a Monarchia idején magyar állampolgárként született, becsülettel végigdolgozott jó néhány évtizedet a csehszlovák, majd szlovák határokon belül, elveszik a szlovák állampolgárságát, csak azért, mert újra felvette a magyart.

"Gyakran felemlíti, hogy pedagógiai munkásságáért - életműdíjként - 2006-ban a Szlovák Köztársaság arany plakettjével tüntették ki, most mégis ez történhetett - közölte az idős tanítónő lánya. Fehér Csabáné hangsúlyozta: "tudom, hogy vissza fog menni, le sem lehetne beszélni róla, de most az a legfontosabb, hogy megerősödjön, a hogyan továbbra igyekszem egyelőre nem gondolni".

A szlovákul és magyarul is beszélő asszony azt is elmondta az MTI-nek, hogy ő 1967-ben költözött Magyarországra, itt ment férjhez. Eddig általában kéthetente látogatta Rimaszombatban az édesanyját, de hozzá költözni nem tud, mert fordító és tolmács teendői, illetve családi kötelezettségei ezt nem teszik lehetővé.

A nő, aki korábban a Határon Túli Magyarok Hivatalában is dolgozott, értetlenül áll a történtek előtt. Azt mondta: felvidéki magyarként egész életében hidakat igyekezett építeni a két nemzet között, most mégis tanácstalan. A hirek.sk szlovákiai honlap beszámolója szerint "Tamás Ilonka néni" áprilisban vette fel gyorsított eljárással a magyar állampolgárságot. Szlovák okmányait a múlt héten kellett volna leadnia a rendőrségen, de egészségi állapotára hivatkozva a család halasztást kért, és meg is kapta. 

Az idős tanítónő lánya a hírportálnak azt mondta: amikor benyújtották a magyar állampolgárságra vonatkozó kérelmet, még arról szóltak a hírek, hogy nem veszti el a szlovák állampolgárságát az a kettős állampolgár, akinek az adott országban hozzátartozója él. Végül azonban egy szigorúbb megfogalmazást hagyott jóvá a szlovák törvényhozás.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.