2011. november. 22. 19:30 MTI Utolsó frissítés: 2011. november. 22. 19:33 Világ

Embercsempészek ellen indított hajtóvadászatot Szerbia

Összesen 17, embercsempészettel gyanúsított személyt vettek őrizetbe kedden Szerbiában annak az akciónak a keretében amelyet a szervezett bűnözés elleni rendőri egység (SBPOK) indított az ügyészséggel karöltve.

Az akció kedden hajnalban kezdődött és olyan bűnözők csuklóján kattant a bilincs, akik már hosszú ideje illegális bevándorlók Szerbiába csempészésével foglalkoztak, illetve ezeket a többnyire Afganisztánból, Líbiából, Pakisztánból, Szomáliából, Tunéziából és Szudánból származó embereket Szerbián keresztül Nyugat-Európába jutatták ki. Rács mögött van az embercsempész hálózat vezetője is.

Az SBPOK közlése szerint csupán júliustól napjainkig több száz illegális bevándorlót juttattak át a magyar határon is. A szerb rendőrség a magyar és az osztrák rendőrséggel, továbbá a szabadkai, sabáci, belgrádi és pancsevói körzeti rendőri szervekkel együttműködve kezdte meg a hálózat felgöngyölítését.

Milorad Veljovic, a szerb rendőrség igazgatója sajtónyilatkozatában elmondta, hogy a letartoztatásokra Szabadkán, Kanizsán, Moholon, Belgrádban, Pancsevón és Loznicán került sor. Az őrizetbe vetteknél házkutatásokat is tartottak melynek során kábítószert, fegyvereket és pénzt foglalt le a rendőrség.

Ivica Dacic szerb belügyminiszter kivételesen fontos eseménynek nevezte az embercsempészek elleni nagyszabású hajtóvadászatot, tekintettel arra, hogy Brüsszelnek december elején döntenie kell arról: megadja-e a tagjelölti státuszt Szerbiának, vagy sem. A kérdés mérlegelésénél fontos szempont lesz az is, hogy Szerbia milyen eredményeket tud felmutatni a szervezett bűnözés elleni küzdelemben.


 

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.