2011. november. 21. 10:21 MTI Utolsó frissítés: 2011. november. 21. 10:29 Világ

Megfigyelési ügy robbant Szlovákiában

Újságírókat figyeltetett és hallgatott le a szlovák katonai elhárítás - állítja a Pravda című független szlovák napilap hétfőn.

"Olyan információkhoz jutottunk, amelyek azt bizonyítják, hogy a katonai titkosszolgálat az idén több hónapon át újságírókat figyelt meg. Az utolsó lehallgatást október közepén, röviddel azután szüntették be, hogy megbukott a kormány" - írja Nora Slisková, a Pravda főszerkesztője. Slisková szerint a védelmi minisztérium "az állam ellenségének" kiáltotta ki a Pravdát, miközben annak szerkesztői nem tettek mást, csak becsületesen végezték újságírói munkájukat. 

"Nehezen elképzelhető, hogy mindez Lubomír Galko védelmi miniszter tudta vagy közvetlen utasítása nélkül történhetett volna. A miniszter ezért a botrányos tevékenységért, amely nem állt meg a Pravdánál, teljes felelősséget visel" - véli a főszerkesztő. A Novy cas című napilap szerint szintén megfigyelték és lehallgatták Michal Gucíkot, a TA3 szlovák hírtelevízió vezérigazgatóját is. Az újságok azt írják: a megfigyelések azután kezdődtek, hogy a szlovák média rajtakapta a védelmi minisztert, amint a megengedettnél jóval nagyobb sebességgel vezette gépkocsiját, s azt nyilvánosságra hozták. 

Slisková úgy véli: az ügy Lubomír Galko, valamint pártjának, a Szabadság és Szolidaritásnak (SaS) hatalmas botránya, s követeli, hogy a miniszter mondjon le és vonják felelősségre. "Lubomír Galkónak távoznia kellene a védelmi minisztérium éléről, illetve a politikából is, mert úgy tűnik, nemcsak a társadalom, hanem saját maga számára is veszélyes" - zárja írását a Pravda főszerkesztője. Hozzátette: a lap szerkesztősége és a kiadó feljelentést tesznek az ügyben. 

A miniszter, illetve Richard Sulík, az SaS elnöke egyelőre nem nyilatkoztak a vádakkal kapcsolatban. A parlament illetékes bizottságainak elnökei közölték, hogy haladéktalanul napirendre tűzik az ügyet.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.