2011. november. 21. 19:45 MTI Utolsó frissítés: 2011. november. 21. 19:35 Világ

Videó: arcukba kapták a paprikaspray-t a békés tüntetők

Kényszerszabadságoltak két, a davisi Kaliforniai Egyetemen szolgáló rendőrt, mert paprikaspray-vel lefújtak több földön ülő, békés tüntetőt - jelentették hétfőn az amerikai lapok.

Hétfőn a két meg nem nevezett elkövető mellett egy egység parancsnokát, Annette Spicuzzát is felfüggesztették.  Linda Katehi, az egyetem rektora elrendelte a pénteken történt, kamerák által is rögzített incidens soron kívüli kivizsgálását. A minden jelentősebb közösségi portálra és videomegosztóra felkerült felvételek tanúsága szerint a rohamfelszerelést viselő rendőrök által könnyfakasztó gázzal lefújt, mintegy tucatnyi diák nem tanúsított ellenállást. Az incidens után 11 személy szorult ápolásra, közülük kettőt kórházba szállítottak.

A rendőrök az eset után azzal védekeztek, hogy bekerítették őket és fenyegetve érezték magukat, de ennek a videofelvételeken nem volt nyoma. A fakultások szövetsége lemondásra szólította fel a rektort, aki azonban az ügy kivizsgálására munkacsoportot állított fel, a csoportnak 30 napon belül kell előterjesztenie a jelentését. A diákokból, előadókból és az egyetem személyzetéből álló testület a tervek szerint a héten megalakul.

A tüntetők a Wall Street-ellenes mozgalom részeként szolidaritásból éppen  tüntettek azon berkeley-i dákok mellett, akiket a rendőrök november 9-én gumibottal elvertek. A davisi megmozdulás résztvevői közül 10 embert őrizetbe vettek, de később elengedték őket.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.