2011. november. 18. 17:54 MTI Utolsó frissítés: 2011. november. 18. 17:51 Világ

Irán felháborodott a NAÜ határozattervezetén

Vitatta az atomprogramja lehetséges katonai elemeiről szóló jelentés megállapításait és elfogultsággal vádolta a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség főigazgatóját Irán képviselője pénteken a szervezet kormányzótanácsi ülésén.

Jukija Amano "egyértelműen illegális, igazolatlan és részrehajló álláspontot foglalt el, amikor hamisított dokumentumokat fogadott el hírszerző szervezetektől" - fogalmazott Ali Asgar Szoltaníje, Teherán képviselője a szervezetben.

A testület várhatóan határozatot fogad el pénteken az atomprogramról, hogy fokozottabb diplomáciai nyomást gyakoroljon Iránra az együttműködés érdekében, ugyanakkor nem utalja a kérdést az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé.

Szoltaníje kijelentette: Irán nem tekint jogilag kötelezőnek magára nézve egy olyan határozatot, amelyet a jelentés alapján fogadnak el. Ismételten hangot adott annak az iráni álláspontnak, hogy a Biztonsági Tanács korábban jogtalanul foglalkozott az iráni atomprogrammal, mert az békés célú. A BT eddig öt alkalommal fogadott el határozatot az iráni atomprogramról, ebből négy alkalommal - 2003 és 2010 között - szankciókat szabott ki.

A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) most először foglalkozott egy jelentésben behatóan az iráni atomprogram lehetséges katonai vetületeivel. A dokumentum részben a NAÜ saját vizsgálódásainak eredményeire és az ellenőrzések során Irántól kapott adatokra, részben hírszerzési forrásokra - több mint tíz NAÜ-tagállam hírszerzési forrásaira - támaszkodik.

A csütörtökön kiszivárgott, kompromisszumos határozattervezet szerint a kormányzótanács felszólítaná Iránt, hogy bocsátkozzon "komolyan és feltételek nélkül" párbeszédbe annak érdekében, hogy tisztázódhassanak a nukleáris program lehetséges katonai vonatkozásai miatti aggodalmak. Hangsúlyozzák, hogy "továbbra is diplomáciai megoldásra törekszenek".

A friss hírek szerint mély aggodalmának adott hangot az iráni atomprogram miatt és párbeszédre szólította fel Iránt a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség kormányzótanácsa a pénteken elfogadott határozatban.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.